Igazi kuriózumot láthatott, hallhatott a közönség a megyei könyvtárban október első szombatján .
A Józan Ész Társaság nagyszerű lehetőséget kapott arra, hogy részt vehessen a Veszprém Európa kulturális fővárosa rendezvényeinek sorában. Lehetőségünk volt pályázni és meg is nyertük a Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány Minipályázatát. Így október 7-én egy izgalmas, színvonalas koncertet láthatott a közönség, ahol külön-külön és együtt is megszólalt az autentikus cigány és az ír zene.
Igaz, hogy a cigányzene és az ír zene saját egyedi karakterrel és stílussal rendelkezik, és különböznek egymástól a zenei elemek, a hangszerelés és a ritmus szempontjából is.
Igaz, hogy a cigányzene és az ír zene két különböző zenei hagyomány és kultúra, de néhány hasonlóság és kapcsolat is fellelhető közöttük:
Mindkét zenei stílusban fontos szerepet játszik az improvizáció.
Mindkét zenei stílus gyakran szolgál háttérzeneként táncokhoz és egyéb társasági eseményekhez.
Mindkét zenei hagyományban fontos szerepet játszik a szóbeli hagyományozás.
A koncertet a Seamróg Tatai Ír zenekar kezdte. A Seamróg neve a háromágú lóherét jelenti, az írek kelta vagyis GAEL nyelvén. A legenda szerint Szent Patrik ezzel illusztrálta a három isteni személy egységét.
Jellemzően a Dubliners együttes repertoárjából merítenek hazafias, rebellis, szerelmes, hajós és kocsmadalokat. Az ír pubok igazi hangulatát varázsolták az Eötvös József Megyei Könyvtár falai közé.
A Lásho Lecsó együttes nevében a lásho azt jelenti, hogy jó. A lecsót azt hiszem nem kell magyarázni, sokan ismerjük és szeretjük ezt az ételt. Magyarországi és erdélyi cigány népdalokat, népdalfeldolgozásokat hozntak magyar, lovári és beás nyelven. Az együttes tagjai sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a hazai cigányság kultúráját, zenei hagyományait megismerhessük. Ezáltal sokat tesznek azért, hogy kölcsönösen megbecsüljük egymást.
Nem csak magában a cigány és ír zenében, hanem konkrétan a két zenekarban is több azonosság van.
Mindkét együttes 2008-ban alakult, és mindkettő Tatán.
Mindkét zenekar rendszeresen lép fel jótékonysági koncerteken.
Ami a leglényegesebb, hogy mind az ír zenészek, mind a cigányzenészek szívüket-lelküket beleadják a zenéjükbe.
Az európai sokszínűség itt megmutatta, hogy együtt jobban szólt.
A Józan Ész Társaság ma délelőtt egy villámcsődület keretében koszorút helyezett el Veszprémben, a Szent Imre téren Marton László Történelmi allegória elnevezésű szoborcsoportjánál. Kifejezve ezzel, hogy sem a 48-as forradalmat, sem más, a zsarnokság elleni megmozdulást senki nem negligálhatja, nem relativizálhatja, nem hamisíthatja meg, de nem is sajátíthatja ki.
A 25 éves Petőfi így látta forradalmi tettüket:
“Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.” (15-dik március, 1948)
Elhangzott Petőfi jól ismert verse, a XIX. század költői , íme egy részlet a versből:
“Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!”
Idéztünk Petőfi Vesztett csaták, csufos futások! című költeményéből is:
“Hazám, hazám, magyar haza,
Elátkozott föld vagy hát?
Ki volt, ki így megátkoza?
Hogy rajtad a szabadság
Örökké csak földönfutó legyen,
Ki pillanatra hozzád menekűl,
De amint jön, megint megyen,
Elűzik kérlelhetlenűl!
Hányszor kelénk fel három század óta,
Lerázni hősleg a bilincseket!
S kardunk mindig behullt a vérfolyóba,
Mely meghasított keblünkből eredt,
S ájulva amint a földön feküdtünk,
Kacagva tombolt a zsarnok fölöttünk.”
És, hogy mi változott 175 év alatt? Arra talán
Aranyosi Ervin: Vajon mit ünneplünk? című mai verse felel.
Nem változott semmi százhetvenöt éve! Csak a szabadságunk lett a sírba téve! Láncunkat csörgetjük, ellopták a kardunk, nem lett olyan világ, amilyet akartunk!
Nincs mit ünnepelnünk, más teszi helyettünk, szolganéppé váltunk, szegényebbek lettünk. Eleink szelleme kiveszett belőlünk, idegen náció uralja a földünk!
Hiénák is vannak, akik talpat nyalnak, a félelem láncát adják a magyarnak! Acsarkodnak csupán a lökött konc felett, apró részre tépve, egy hősi nemzetet.
Meghalt az igazság, mi meg csak tengődünk, megosztott egy népség vált mára belőlünk. Nincs valódi célunk, halódik országunk, már magunk se tudjuk, mi az, mire vágyunk.
Ünnepelni kéne? Lenne reá okunk? Zászlókat lengetve itthon raboskodunk? Hej, magyar mivé lett, nagyjaidnak álma, kiknek a hozsanna még ma is kijárna!
Nekik nem sikerült, mi meg sem próbáljuk, napról napra élve, a csodánkat várjuk! Nem bízunk egymásban, összetartás nincsen, elárvult nép lettünk, kit elhagyott az Isten!
Végzettségem szerint vegyész vagyok. Az Ipariban érettségiztem (amit akkor még Vegyipari Technikumnak hívtak) 1960-ban. Munkámat a Péti Nitrogénműveknél kezdtem, majd 2,5 év után a Veszprém Megyei Malomipari és Terményforgalmi vállalathoz kerültem, mint minőségellenőr.
Onnan mentem 30 év után nyugdíjba.
Közben sok minden történt, rengeteget tanultam – egy másik szakmából, de vegyészetből is. Hamar középvezető lettem (párton kívüli létemre!), levelezőn vegyész üzemmérnöki diplomát szereztem.
1977-ben megszülettek iker lányim, akiket szüleim segítségével egyedül neveltem fel.
1993-as kényszerű (a cég tönkrement) nyugdíjazásom után vállalkozásba kezdtem, amit 2007-ben fejeztem be .
Ma már (aktív közéleti tevékenységem mellett) főként 5 unokás nagymama vagyok.
.
A JÉT megalakulása, első évei.
A Józan Ész Társaság kicsit, úgymond az SZDSZ-ből nőtt ki. Molnár Margit a vezetője volt a helyi SZDSZ-nek, melynek én is tagja voltam. Tehát a Társaság onnan indult, hogy az SZDSZ már nem volt a régi.. A „kimúlás” előtti részében mi már nem akartunk részt venni, mert méltatlan volt a korábbi időszakhoz. Azonban kellett valami, és Margit volt a motorja a kezdeményezésnek. Az alapítók közül öten onnan jöttünk. Nélküle ez soha nem jött volna létre, mert én ugyan egy jó csapatösszetartónak tartom magam, de nem vagyok kezdeményező, és sajnos kreatív sem vagyok. Margit viszont az volt. Sziporkázott az agya, ezer ötlete volt. Sajnos ezekből, korai halála miatt csak egy töredék valósult meg. Például az emléktábla ötlete, meg sok minden más, az ő fejében született meg. Én ugyan több előadását meghallgattam Heller Ágnesnek egy másik tagunkkal, Királyné Marával (aki sajnos már szintén meghalt). Elmentünk az egyetemre és mindenhová, ahol volt előadása. Ám nem olvastuk a műveit, nem voltunk annyira „a filozófiára kihegyezve”, hogy elmélyedjünk benne. Margit azonban ismerte a műveit, s kitalálta, legyen a mentorunk, és szerencsénkre Heller felvállalta.
Volt tehát néhány ember a régi közösségből, aki ismerte egymást. Így kezdett kialakulni a társaság, és gyorsan jöttek az első csatlakozók és az ötletek. Először, talán eléggé az elején, az emléktábla. https://wordpress.com/post/jozanesz.wordpress.com/25
Majd az első rendezvények. Számomra mindegyik emlékezetes, mert az volt jellemző az előadóinkra, különösen Hellerre, hogy új szemszögből világította meg a dolgokat. Valami olyat mondott el, ami addig nem jutott eszünkbe.
Czeizel Endre genetikus például arról beszélt, hogy semmi köze a genetikának ahhoz, hogy a zsidók olyan magas szinten tanultak, hanem egyszerűen benne van a vallásban, vagy a szokásokban, hogy a gyerek taníttatásánál semmi sem fontosabb. A fiúgyerekeket már nagyon korán, 4-5 éves korában meg kell tanítani olvasni, mert a Tóra-olvasás elvárás. Tehát a tanulás, a taníttatás nagyon jó. És ha ez generációkon keresztül megy, akkor persze, hogy viszik valamire.
Aztán jóval-jóval később volt például Mihályi Péter egyetemi tanár előadónk, aki egy igazi felvilágosult ember. Arról beszélt, hogy egész Európában van migráció. (Addig én nem nagyon hallottam erről) Csak azt mondja, az a különbség, hogy ott, például Skandináviában nem csak egyirányú ez a dolog.
Aztán már nem is tudom, hogy melyik, talán valamelyik természettudományi előadásban hallottam például, hogy Veszprémnek hogy megváltozott a levegője az elmúlt 10-20 évben. Már nem olyan tiszta, mint volt régen.
Talán valamennyire igaza van Dobos Gábornak, hogy nem voltunk eléggé felkészültek, tehát nem tudtunk sokszor érdemi kérdéseket föltenni az előadóknak. De hát arra volt a nézőközönség, a hallgatóság. Az jött el, aki érdeklődött, és ők kérdeztek.
Kifejezetten ismeretterjesztő céllal jöttünk létre. Egy régi szórólapunkon olvasható is a Társaság bemutatkozása. Itt leírtuk, hogy a legfontosabb célunk a polgári értékeknek a megőrzése.
Voltak más jellegű rendezvényeink is. Például amikor úgy tűnt, nagyon megerősödik a Jobbik a városban, kollektívan kivonultunk egy jobbikos tüntetésre ellentüntetőként. Emlékszem, mikor a vasútállomásra elhoztak egy holokauszt kiállítást, a vagonokat, amikkel vitték annak idején az embereket Auschwitzba, a Jobbik meghirdetett oda egy tüntetést. És hát bizony egy kicsit húztuk a nyakunkat, hogy milyen atrocitásnak leszünk kitéve. https://www.youtube.com/watch?v=U8a_Hul7cL8&t=283s Nagyon megdöbbentő volt, mert ők huzódtak vissza. Egyáltalán nem voltak agresszívek. Királyné Marára volt jellemző, hogy mindig beszélgetést kezdeményezett ezekkel a fiatalokkal, és akkor abból már valami eredmény született. Ha már szóba álltak vele, akkor már lehetett érvelni, valahogy lehetett puhítani az embereket.
Nagyon sokszor kint voltunk választások előtt például. Jöttek oda hozzánk, hogy hát maguk mit mondanak, hogy kire szavazzunk? Mi:” Nem mondunk semmit, csak azt, hogy menjenek el szavazni” akkor nagy szemeket meresztettek, hogy tényleg senki mellett nem agitálunk, hanem csak azt akarjuk, hogy menjenek el, éljenek a jogukkal.
Nagyon sokrétű volt a tevékenységünk. Például a Völgyhíd-sétánál egy időben szépen felszaporodott azok száma, akik minket kísértek, akik velünk jöttek. Rendszerint ott a táblánál kezdtünk egy kis megemlékezéssel, majd indultunk. És volt olyan, hogy Bősz Anett is velünk tartott, akiből azóta Bp.-i alpolgármester lett. https://wordpress.com/post/jozanesz.wordpress.com/1270
Vagy a Fehérvárról kirúgott újságírók is jöttek velünk, de nem akkor közvetlenül, amikor a kirúgás történt, hanem jóval később.
Még a pandémia előtt nagyon emlékezetes találkozásunk volt Beer Miklós nyugalmazott Váci püspökkel aki a vendégünk volt s egészen újszerű gondolatait osztotta meg velünk, vallásról, a szegények, benne a cigányok helyzetéről, szükségszerű támogatásukról. https://wordpress.com/post/jozanesz.wordpress.com/1292 Rengetegen voltak. Az ő neve hívószó volt.
A legkedvesebb számomra a „Versek a szabadban” elnevezésű rendezvényünk volt az egykori Kölcsey könyvesbolt, majd később a könyvtár előtt. Nagyon-nagyon sok élményünk volt ezeken a rendezvényeken, főként a gyerekek értő és szép versmondása, ami felkészítőiket, a tanárokat dicséri.
Tervek, célok a jövőben.
Az Iványi Gábor-előadása óta készülünk, hogy gyűjtünk az általuk fenntartott hajléktalan-óvodának ruhákat, könyveket meg amire szükségük lehet. Mindegyikünknek a háztartásában annyi felesleges holmi van. Nekem is itt van egy könyvespolcra való gyerekkönyv, ami már nem kell az unokáimnak, pedig mind értékes könyv. Mindig az volt a probléma, hogy ki és hogy visszük föl az adományokat. Most azonban egy barátnőm révén felsejlik egy lehetőség, hogy talán az ő fia felvinné az összegyűjtött adományokat.
Az előadók tekintetében ismétlésekbe már nem akarok bocsátkozni. Régi vágyam ugyanakkor Ürge-Vorsatz Diána meghívása. Ő annyira magas színvonalú munkát végez, mint környezetvédő és a CEU tanára. Megpróbáltam vele fölvenni a kapcsolatot, de még nem sikerült megnyernem. Őt nagyon szeretném meghívni, mert kicsit másféle szemléletet képvisel; egy megengedőbb, és nem szeret riogatni. Ha tehetem, akkor minden megszólalását meghallgatom. És szívesen találkoznék például a Noárral is, de az már megint egy másfajta műfaj.
A Tanítanék gála megtekintése után fogalmazódott meg bennem, hogy talán testületileg deklarálni kellene nekünk is, hogy támogatjuk ezt a mozgalmat, mint egyik civil egyesület egy másik civil egyesületet, akár egy nyilatkozattal.
Ha sikerülne új ötletekkel megtölteni, érdemes lenne ismét részt venni a Civil Nap-on.
Talán a Völgyhíd-sétát is fel kellene elevenítenünk, talán egy kicsit átalakítva, és a táblánál is tartani kellene megint valami megemlékezést.
A Józan Ész Társaság rendezvényivel már több, mint 12 éve találkozhatnak a veszprémiek. Értékrendünket sokan ismerik, programjainkon vannak akiket már ismerősként köszönthetünk, de a téma függvényében mindig vannak új vendégeink.
12 év hosszú idő egy civil szervezet életében. A 2023-as év új lendületet hoz a társaság munkájában. Mint minden megújulás előtt, így nekünk is fontos, hogy “leltárt” készítsünk arról, mit végeztünk el eddig.
Felsorolhatnánk, hogy kik voltak a vendégeink, kik tartottak előadást, kikkel beszélgettünk, milyen programokat valósítottuk meg. Ez azonban csak nyers adat. A rendezvények mögött azonban ott voltunk a JÉT tagjai, akik tettünk azért, hogy a számunkra fontos témák, események nyilvánosságra kerüljenek.
A vendégeinket minden alkalommal (még hogyha ismert, közismert emberről is volt szó) igyekeztünk úgy bemutatni, hogy a közönség tagjai új információkkal gazdagodjanak.
Ezúttal a Józan Ész Társaság tagjait mutatjuk be. Sokfélék vagyunk, sokféle élettapasztalattal és szakmai tudással, de az alapértékeink azonosak:
Emberi jogok – Emberi méltóság – Alapvető szabadságjogok – Szolidaritás – Személyes felelősségvállalás – Környezetbarát gondolkodás
Vitázunk – nem veszekedünk. Érvelünk – nem személyeskedünk. Meggyőzni szeretnénk – nem manipulálni. De mindenekelőtt a legfontosabb, hogy gondolkodásra ösztönözzünk – nem kész sémákat adunk.
Elsőként egyik alapító tagunkat mutatjuk be:
DOBOS GÁBOR
Rendőr voltam, így a jog tiltása miatt aktívan nem politizálhattam. Amikor elmentem nyugdíjba, szabad emberként, már nem rabszolgaként (a police azt jelenti, hogy a város rabszolgája) úgy gondoltam, hogy már én is politizálhatok. Szociáldemokratának tartottam magam, már a ’70-es években, és elkötelezetten munkás arisztokrata akartam lenni.
Úgy gondoltam, hogy az MSZP szociáldemokrata párt. Talán így is volt 2004-ig, amikor is Gyurcsány került hatalomra, és neoliberális fordulatot vett az MSZP. 2006-ban azért még az MSZP érdekelt volna, azt mondtam, hogy hátha még rendes ellenzéki párt is lehet belőle… De hát megnyerték a választást… Végül azt mondtam, hogy ez nem az én utam.
A 2010-es választások előtt eljártam mindenféle pártnak az eseményeire. Így bukkantam rá Margitra meg Kuti Csabára, akik közösen politizáltak. Kuti Csaba a megyei közgyűlésnek volt valamikor az elnöke, ha jól tudom, és MDF-es volt. Ez számomra egy érdekes kombinációnak tűnt: az MDF meg az SZDSZ, márhogy a maradékaik, mert akkor már mindkettő a végelgyengülés jeleit mutatta. Többször elmentem a programjaikra, eseményeikre, választási kampánybeszélgetésekre.
Ebben a politikai környezetben „lógtam úgy a szeren”.
A JÉT megalakulása és első évei
Miután 2010-ben lezajlott a választás, Margit, akinek, azt hiszem, megadtam a telefonszámomat vagy valamilyen elérhetőségemet, szólt nekem, hogy lesz egy megbeszélés a Belga söröző pincéjében. Elmentem, hosszú asztalnál ültek olyan emberek, akiket már láttam itt-ott, de soha nem beszéltem velük. Senkit sem ismertem igazán. Margitot is csak úgy ismertem, hogy bemutatkozott nekem már a korábbi alkalmakon.
Akkor ugyanezt el kellett mondanom, hogy hogyan kerülhettem közéjük. Aztán megalakult ott ez a társaság. Mondták, hogy egy egyesületet akarnak létrehozni, kell hozzá tíz ember, lépjek be. Mondtam, bár én ugyan nem nagyon kívánkozom semmiféle ilyen szervezetszerű dolgokba, de rendben van. Aláírtam én is, hogy tagja vagyok, és így lettem alapító.
A polgári értékrend, amit a JÉT centrumban tart, nem azonos az én világnézetemmel. Próbáltam elérni, hogy definiáljuk, hogy mi a polgári értékrend. De aztán nagyon a polgári felé mentek, én meg nagyon az értékrend felé. Az még jobban érdekelt volna, hogy mit gondolnak érték helyett elvnek. Margit pragmatista volt, ezért ezt eszmecserének tartotta A „józan ész” is problematikusnak tűnt, kérdeztem, hogy ez most melyik józan ész, a francia vagy az angol… Végül is az angol józan ész mellett döntöttünk, ami tőlem távolibb, mint a francia, mert szerintem a common sense konformitáshoz vezethet.
A megalakuláskor közfelkiáltással titkár lettem. Mondtam, hogy amennyiben semmit nem kell csinálni, akkor elvállalom. Elvállaltam. Aztán meg csináltam.
Az első négy évben, amíg Margit élt, volt igazi a JÉT. Úgy éreztem, hogy ez a társaság átmenetnek kellett Margitnak az SZDSZ után, valamiféle levezetőnek vagy felépítendő új bázisnak. Azt nem tudtam, hogy súlyos rákbeteg, de éreztem, hogy fel akar valamit építeni a romokon. És ez nem is volt olyan „túlságosan rossz” koncepció. Én ugyan mondtam, hogy egyre rosszabb a helyzet, de ő nagyon-nagyon optimista volt. Azt mondta, a kapitalizmus olyan gyönyörűen virágzik, hogy majd magától megoldódik egy csomó minden. Ő nagyon hívő liberális volt. 2014-ben még megélte az újabb választási bukást, utána halt meg. Nagyon sajnáltam!
A JÉT nagyon innovatív szervezetként működött, nagyon befogadó volt az ötletekre. Ez Margit társasága volt, széleskörű ismerettel és ismerősi körrel rendelkezett, így tudta húzni a szekeret.
2014-ben, miután Margit meghalt, döntenünk kellett, hogy maradunk, nem maradunk. Volt egy összejövetel Szentantalfán, ahol átalakult a bográcsozós társaság közgyűléssé, és úgy döntöttünk, hogy még maradunk együtt. Tisztségviselőket választottunk. Elvállaltam az elnökhelyettesi pozíciót, amiben aztán nem váltam be, mert elég sok konfliktussal járt. Ezért a következő közgyűlésen már nem is jelöltettem magam, és Beát javasoltam elnöknek.
Jövőlatolgatás
Körülbelül ott tartunk, hogy valamiféle változás, dinamika kéne!
Valamikor folytattam bizonyos tanulmányokat, csak és kizárólag azért, hogy kényszerolvasmányaim legyenek, mert különben csak azt fogom olvasni, amit akarok. A tudás megszerzése ugyanis nem azt jelenti, hogy csak abba olvasom bele magam, amiben kedvem lelem.
Szerintem az nem jó, hogy az általunk szervezett előadások számunkra is csak ismeretterjesztő jellegűek. Legyenek inkább megerősítők! Konfliktusaim az előadások körül keletkeznek. Én azt mondom, hogy ha valaki meghív egy előadót, akkor előtte – amikor eldől, hogy meghívjuk – érveljünk mellette. Az érvelésbe az is beletartozik, hogy az ötletgazda utánaolvas, elolvassa, hogy ki ez az személy, majd a többiek számára ad a témáról egy tájékoztatót mint az ötlete indoklását.
Nekem problémát jelentenek azok a kerekasztal-beszélgetések, amelyek ténylegesen nem azok, hanem frontális előadások, de úgy vannak meghirdetve mint kerekasztal-beszélgetés. Az olyanok, amikor meghívunk kettő vagy három előadót, abból eljön három, vagy kettő, és akkor ők beszélnek, vagy beszélgetnek, mi meg hallgatunk, majd a végén illedelmesen teszünk fel kérdéseket. Mindez azért, mert nem rendelkezünk a minimális előismerettel ahhoz, hogy kialakulhasson a spontán diskurzus. Tétlenek maradunk saját körünkben.
Valami új működési módot kellene kitalálnunk! Műhelymunka folyhatna az egyesületen beül, mindenki vállalhatna érdemi feladatot egy-egy program előkészítésében, lebonyolításában!
Korom, egészségi állapotom miatt is érdekel a magyar közegészségügy helyzete. Az állami ellátórendszer fejlesztésére érdekes példát lehet találni. Orvos rokonaim javaslatára régebben olvastam Tótth Árpád néhány cikkét, vitairatát. Ő Norvégiában az egészségügyi ellátásért felelős főtisztviselők egyike, előtte több évig volt a veszprémi kórház orvosigazgatója, majd a zirci kórház főigazgatója. Nem tudom, szokott-e hazajárni. Őt érdemes lenne meghívni egy olyan előadásra, aminek előkészítésébe bevonnánk orvosokat, egészségügyi szakembereket is. Tudom, ez nem egyszerű és időigényes folyamat, ehhez szükséges műhelymunka, a téma és a probléma közös feltárása, közös megismerése.
Úgy gondolom, a JÉT-ben most megvan az a potenciál, hogy az egyesület dinamikáját az egymás gondolatainak, tapasztalatainak megismerése segítse. Minden JÉT tag szakértője valaminek, a bon sens azt diktálja, hogy ezeket a szakértelmeket fordítsuk az egyesület fejlődésére!
A kultúra tényleg nem áru, hanem tudás és élmény közvetítés, megőrzés vagy csere során az alkotó és a befogadó között létrejövő társadalmiviszony, akkor is, ha gyakorta materializálódva tűnik fel.
Felemelő és megrázó élmény volt számomra online követni a Tanítanék mozgalom csaknem 4 órás „Évértékelő Gálá”-ját, mely a Holnap ma kezdődik címet viselte. Felemelő, mert ilyen magas színvonalú kulturális esemény manapság ritka, mint a fehér holló.
Megrázó, hisz a Pintér Béla által megelevenített (20 év múlva) jövendő, szinte fizikai rosszullétet váltott ki belőlem.
Fotó: Magyar Narancs
Letaglózó volt az a gondolat is , hogy ezek az emberek azok – a szinpadon és a nézőtéren -, akik az ORSZÁG JÖVŐJÉÉRT küzdenek, már-már reménytelenül!
Igen, reménytelenül, mert az ország népe, a tömegek, akiknek igazán érdekében állna, hogy az oktatás jobb, egyre jobb legyen, nem állnak ki mellettük (tisztelet akivételnek).
A csodás műsor összes szereplőjét nem tudom felsorolni, de kiemelném azt a cigány együttest ( Romano Glaszo), amelynek tagjai (összesen 8) közül négyen is diploma előtt állnak, s közülük hárman tanítani készülnek !
Alföldi Róbert, Bojár Gábor üzenetei, Dés László, Nagy Ervin, Mácsai Pál, Erdős Virág, Ungvári Krisztián közreműködése felejthetetlen.
A veszprémi könyvszeretőknek néhány héten belül azzal kellett szembesülniük,hogy két ikonikus helyük megszűnt. A Kölcsey nem tudta megfizetni a többszörösére emelkedett bérleti díjat, az Utas és holdvilág tulajdonosa pedig meghalt.
Ez az írás 2021 január elején született, a Covid oltás lehetséges kötelezővé tétele apropóján. Annál elszomorítóbb, hogy a tragédiákat is megtapasztalva két év alatt – azt gondolom – tovább romlott a társadalmi feleősségvállalás.
A következő írásban – ami nem éppen rövid (ne fogjon senki könnyelműn az olvasásához, túl sok betű van benne, sőt talán még gondolat is) – gondolkodtatni szeretnék, hogy vajon elvárható-e a mai magyar társadalomtól a felelősség vállalása. Képesek-e az egyének a saját pillanatnyi közvetlen érdekeiket a társadalom (és a közvetve persze a saját) hosszabb távú érdekeinknek alávetni? És ha igen, akkor miért mégsem.
Az egyén társadalmi felelősségvállalása
Nem a „kályhától” szeretnék indulni, de fontosnak tartom az egyértelműsítést. Mi a társadalom? A társadalom nem egyszerűen a tagjainak összessége, hanem szabályszerűségek szerinti szerkezetben működik, kultúrája és intézményrendszere van. Bár a szakirodalom általában azt mondja, hogy a társadalom legkisebb egysége a család, én mégis úgy gondolom, hogy az egyén akár családban él, akár nem, éppúgy a társadalom része, mint a legkisebb közösség. Többféle szempont alapján csoportosíthatjuk a társadalmat, például a foglalkozás, az életkor, az iskolai végzettség, a vagyon, a hatalomban való részévétel alapján. Azt, hogy ki melyik rétegbe vagy osztályba tartozik, azt az azonosságok határozzák meg.
Az államot is többféle módon lehet definiálni, de elvitathatatlan funkciója, hogy a társadalmat szabályszerűségek mentén szervezi, intézményrendszert hoz létre, beavatkozik a társadalmi folyamatokba és az egyik legfőbb feladata, hogy társadalmi békét teremtsen. Törvényei az állam területén élő egész társadalomra vonatkoznak, kivétel, ahol Gyevi bírók vannak, de most egy normális társadalmi működés mellett maradnék.
A társadalomban vannak írott és íratlan szabályok, szokások, hagyományok. Vannak törvény által szabályozott jogok és kötelességek, valamint elvárások, örökségek és lehetőségek, etikai normák.
A demokráciában a társadalom tagjainak joga és lehetősége van beleszólni az állam működésébe, meghatározhatják, hogy kiknek adnak felhatalmazást arra, hogy az adott állam törvényeit, működési feltételeit szabályozzák. Ezzel egyénenként is felelős lesz a többség által választott vezetőkért.
Az általánosságok után nézzük meg Magyarország helyzetét. Nem szeretnék történelmi távlatokba visszamenni, csak az előző, szocialista rendszerbe, hiszen a mai magyar társadalom jelentős része ebben szocializálódott és ezt az örökséget adta át a következő generációknak is.
A szocialista társadalom beleszólhatott-e az állam működésbe? Körülbelül annyira, mint az iskolás gyerek abba, hogy a sötétkék vagy a világoskék iskolaköpenyt választja-e. Cserébe az állam adott mindenkinek munkahelyet. Emlékszünk még a három T-ré? Tiltott-Tűrt-Támogatott? Szóval, alkothattál, de tudtad, hogy mi vár rád. Bár a rendszer népi demokráciának hívta magát, de ez csak az ellenség megtévesztését szolgálta. Cserébe elnézték, ha a közösből elvettél. Ki mivel dolgozott, azt vitte haza. Az állam gondoskodott az emberekről. Akik szerinte megérdemelték. Hivatalosan megszűnt a szegénység. megszüntették a népjóléti központot, megtiltották az abortuszt. Megszüntették a szakszervezeteket, hiszen a munkások érdekeit képviseli az állam. A juttatásokat úgy kezelték, mintha az állam adománya lett volna. Ismerős?
Az emberek többségét leszoktatták a gondolkodásról, kritikáról. Hát nem kényelmesebb volt így? Nem kellett gondolkodni, nem kellett dönteni és főleg nem kellett felelősséget viselni a társadalom tagjainak. Majd az állam.
Aztán kiderült, hogy a világgazdasági környezet összedöntötte a kártyavárat. Nagy reménnyel új rendszert kezdtünk építeni. Jöttek a szabad gondoltok, szabad gazdaság, szabad rablás és az éhenhalás szabadsága.
Polgári társadalmat akartunk, de nem, vagy csak elméletben tudtuk a polgár fogalmát. Értettük a kapitalizmust, de kerestük a kiskapukat, hogyan lehet kijátszani a tisztességet. Az adott szó? ugyanmár, rosszul hallottad, nem jól értetted, én nem, soha nem mondtam ilyet. Van rá bizonyítékod?
Vissza az államosított földeket! De ügyeskedő csoportok bagóért megvették a sokszor tájékozatlan egyszerű embertől a nyakába szakadt földet, amivel úgysem tudna mit kezdeni, viszont az árából vehetett egy nyugaton már leselejtezett kocsit. Termelő gyárak, állami vagyonok vándoroltak ügyeskedők kezébe.
Miért? Mert nem létezett felelősséget vállaló magyar társadalom.
Liberalizmus, mondtuk, ez kell nekünk, szólás és vélemény szabadság. De a szabadságot összetévesztettük a szabadossággal. Megépültek a demokrácia intézményei, de üres maradt, a szellemiség kimaradt belőle. Mindenki szabadon kimondhatta a gondolatit és közben nem vettük észre, hogy a rasszimus, a gyűlölet, az uszítás nyílttá vált. Afölött viszont elsikkadtunk, hogy az én szabadságom addig tart, amíg nem sérti a te szabadságodat. Az én jogom addig tart, amíg nem sérti a tiédet.
Miért? Mert nem létezett felelősséget vállaló magyar társadalom.
„A szocializmusban mindenki dolgozik, még ha csak kettő lécet is tesz keresztbe, te közveszélyes munkakerülő!” felfogást felváltotta a „boldogulj, ahogy tudsz!”
Magukra maradtak azok az emberek, akiknek korábban nem kellett gondolkozni, mert megmondták nekik a tutit. Nem tudták megoldani a problémáikat, mert kérdés nélkül megoldották helyettük. Nem kellett munkahelyet keresni, mert a helyükbe hozták.
És tényleg tőlük vártuk azt, hogy egyik napról a másikra innovatívak lesznek?
Később jött a senkit nem hagyunk az út szélén kinyilatkoztatás. Az útról lesöpörtük … az árokba vagy a szakadékba – ha elég erős volt, kimászott, ha nem, hát így járt. De azért a szívlapáttal ott voltunk, hogy visszaverjük, ha újra felbukkanna.
Miért történhetett ez? Mert nem létezik felelősséget vállaló magyar társadalom.
Persze, az állam tényleg nem tud minden ember mellett ott állni és egyesével segíteni. DE! Az állam kötelessége, hogy tanítson: túléni, megélni, élni. Tanítson meg halászni! Ne egy kiló halat adjon alanyi jogon mindenkinek naponta, hanem tanítson meg halászni, adjon eszközt és telepítsen halat a tóba. A társadalom felelőssége, hogy ezt kikövetelje az államtól. Ha kell úgy, hogy lecseréli a hatalmat gyakorlókat. Csakhogy ehhez felelősen gondolkodó magyar társadalom kellene. Emberek közössége, kik érzik, hogy összetartoznak. Akik tudják, hogy együtt sokkal erősebbek, nagyobb terhet képesek elbírni, nagyobb teljesítményre képesek, mint egyénenként. Akik megfogják a kezét annak, akik elesett és felsegítik, akik tudják, hogy segítő kezet találnak, ha bajba kerülnének. Akik a saját jogaikból is képesek feláldozni azért, hogy jobb közösségben élhessenek.
A magyar társadalomban a szolidaritás ma többségében addig terjed, hogy unszolásra veszek egy képeslapot, hogy ezzel segítsem a beteg újszülöttek ellátását és egyben magamat vállon veregessem, hú, de jóságos voltam. A szolidaritás, az adományozás nem csupán abból áll, hogy odavetek néhány forintot a bajba jutottnak a gyűjtőpontokon, hanem a felelős társadalom megbizonyosodik arról, hogy azok a forintok tényleg oda értek el, ahová szánta. Ahol az adományozott meleg ruhát nem a „jótékonysági” szervezet tagján látom viszont. Ahol az adományok útját akár egyénileg is ellenőrizni tudom. Ahol a tehetségeket a pénzügyileg módosabb réteg önként, nem érdekből mecenatúrával segíti, mert tényleg nem mindenhol tud az állam segíteni a megfelelő mértékben.
Egy állam annyira lehet csak erős, amennyire a társadalma összetartó. A társadalom, vagyis az egyének közössége képes csak erős, jóléti államot létrehozni és fenntartani. Ez pedig egyéni és közösségi felelősséggel jár. Vállalni a döntéseink következményeit. (Pl. megvan a vizit díj elleni aláírásgyűjtés, a több biztosítós rendszer megakadályozása? Te is aláírtad? Felelősnek érzed magad?)
Az egyik kedvenc mondásom, hogy „Intelligens ember nem szemetel. A többinek meg tilos.”
Van, aki saját maga megérti, hogy jól felfogott érdeke egyfajta attitűd. Annak viszont, aki nem érti, hogy a közösség érdeke kihatással van az egyén javára is, törvényileg kell kötelezővé tenni a közösség érdekét szolgáló hozzáállást.
Immár a 92. helyre csúszott vissza Magyarország a sajtószabadság tekintetében. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró szevezet évente közzé teszi a sajtószabadság-listáját ( https://rsf.org/en/ranking )
A Józan Ész Társaság 2011 óta (akkor a 40. helyen álltunk) évente, a Nemzetközi Sajtószabadság Napján (május 3.) Völgyhíd sétával hívta fel a figyelmet a magyar sajtó egyre korlátozottabb szabadságára. A pandémia miatt sem tavaly, sem idén nem tarthattuk meg a figyelemfelhívó sétánkat, de továbbra is figyelemmel kísérjük a magyar sajtó és közélet helyzetét.
A polgári értékrend egyik legfontosabb eleme a szólás- és sajtószabadság. A járvány visszaszorulását követően Társaságunk folytatja az előadások, beszélgetések, viták szervezését.
A valódi polgár nem elzárkózik a közügyektől (politika), hanem aktívan részt vesz benne.
Március idusa jeges széllel érkezett. Vágyakozva gondoltam vissza az ifjúkori márciusokra, amikor ballonkabátban, szoknyában, csinos cipőben a szokásos városi szavalóversenyekre mentem. Mi voltunk a márciusi ifjak. Azóta örökifjak. Ifjak és örökifjak most nem ünnepelhettek az utcán, a tereken, a művelődési házakban. A világjárvány elfújta a forradalmi ifjúsági napokat. A természet is éled, zöldül, most (lenne) jó szedni medvehagymát. Ilyen időben? Nincs az az Isten. Viszont a hétköznapi életünket élni kell, menni kell.
nap. Alaposan felöltöztem, beültem az autóba és elmentem a bankba. A feltúrt, fáktól megfosztott vár mellett különösen metsző szél fúj. Nem lehet tudni merről, mert kavarog, tekereg, valahogy mindig szemben fúj. Egyetlen ember lehet az automatánál. Egy örökkévalóság, amíg a bent lévő végez. És még ketten vannak előttem. Süt a nap, látszatra szép idő van, de a márciusi szél jeges áramlatától úgy érzem, mintha sarkvidéki zászló lennék. „Mindenféle szélnek haragosa volnék” próbálom a figyelmemet elterelni. Talán egy negyed óra, húsz perc alatt azért csak sikerül elintéznem, amiért mentem. Hazaérve aztán megkeresem a legvastagabb takarót, a hősugárzóval extra meleget próbálok csinálni, és összegömbölyödök a nappali kanapéján. Lassan felmelegszem annyira, hogy elkészítsek egy forró fürdőt magamnak. Végre úgy érzem, minden oké. Néhány óra múlva viszont kopogtat a hátamon a hidegrázás. – Hagyjál már! – mondom neki. Holnap dolgozni kell menni és még van néhány dolog, amit elő kell készíteni. Lázas 20 évente egyszer szoktam lenni. Úgy látszik elérkezett az idő. Lázcsillapítás, korán ágybabújás, és kutya bajom sem lesz.
nap Viseltes, köhögős éjszaka után megyek a dolgomra. Jól esik sétálni. Elővigyázatosan maszkban, kesztyűben megcsinálom a feladataimat, aztán hazafelé már alig vonszol a lábam. Otthon ismét vastag takaró, hősugárzó, gömbölyödés, alvás. Kicsit jobb, irány a gyógyszertár, jó kis mentolos kenőcs a kiszáradt orrnak, köptető a száraz köhögésre, lázcsillapítás. Ennek fele sem tréfa, ideje írni a háziorvosnak, hogy szeretnék egy tesztet csináltatni. Az éjszaka az előzőt kopírozza.
nap És eljön a hét utolsó munkanapja. Az asszisztens felhív, kérdezi a tüneteket, beregisztráltat a tesztre. Hívnak a mentősök, megadják az időpontot. Szombat, 11-12 között. Szuper. Egészen jól megy ez. Mivel egész héten nem volt étvágyam, de enni kell, egy kis finom ementáli sajtot vágok magamnak. De az annyira íztelen, mintha valami radírt rágnék. Egy-két szeletet próbálok magamba erőltetni, megnézem a szavatossági időt, hátha….Aztán visszagondolva mintha már a kenőcsnek sem lett volna mentolos illata. Bemegyek a fürdőbe, elkezdem a parfümöket tesztelni. Semmi. Jöhet az internet: Covid tünetei. Szinte pontról pontra minden megvan.
nap Újabb végigköhögött éjszaka után megyek kocsival a tesztre. A Jószerbe be lehetet menni, itt legalább a szél nem fújt. Még az ősszel kétszer is voltam teszten, így nem újdonság. Az egészségügyi dolgozók nagyon aranyosak, türelmesek azzal is, aki nehezebben viseli a kellemetlen orrpiszkálást. Az eredményem természetesen pozitív. Megkapom a papírokat, hogy küldjem el a háziorvosomnak. Gyors fotó és már el is megy az email. Szombat dél van. Igazolt covidost vagyok. A háziorvos hétfőn délután lesz. A nappalt egészen jól bírom, de már 3 éjszaka nem tudok aludni. A negyedik átköhögött éjszaka már nagyon megvisel. Letérdelek az ágyamra, ráülök a sarkamra és a fejemet így teszem le az ágyra. Magzatpózban nem köhögök. Zsibbadás után pozíció váltás, nyújtott ülés, fejek a lábszárra. Ez is jó, de csak egy darabig. Egész éjszakás program lesz ez? Akkor azt gondolom, felhívom az ügyeletet. Teljesen tapasztalatlan vagyok az egészségügyben, utoljára 2007-ben voltam táppénzen, az ügyeleti rendszerről pedig fogalmam sincs. Interneten telefonszámot keresek, felveszik: mentők. Hoppá. Talán rosszat hívtam? Nem, de már más a telefonszám. Oké, megkapom a helyes számot, újabb telefon. Elmondom, hogy szeretnék valamilyen gyógyszert kapni, mert szétköhögöm magam. Azt ők nem tudnak adni, de legalább megmondták, hogy milyen gyógyszert kellene venni. Hajnali 3 óra. Éjszakai ügyeletes gyógyszertár csak a megyeszékhelyeken van. Reggelig kibírom. Nézzük, hogy hol van Palotán az ügyeletes gyógyszertár! Az internet semmit nem jelez. Majd hétfőn reggel? Aludni úgysem tudok, úgyhogy olvasok tovább. 2017-től nincs éjszakai ügyelet. Na jó, de vasárnap reggel? Semmit nem találok.
nap. Reggel aztán jön a telefonálás, van-e valaki ismerősnek Libexin nevű gyógyszere. Persze, hogy nincs. Nagynéném ötletesen felhívja az asszisztensként dolgozó szomszédját. Ő mondja, hogy de, bizony van ügyeletes gyógyszertár Palotán, most éppen a Táncsics utcai. Benne van a palotai újságban. Mi van? Az a propaganda lap két dologra jó: begyújtani és ablakot pucolni. Így ezen kívül másra soha nem is használom. Nem is értem, mit képzelek, milyen úri huncutság az, hogy az interneten mondjuk a patikák oldalán valódi, hiteles információ legyen? Újabb telefon a bartánőmnek, aki máris megy a fiával beszerezni a reményeim szerint könnyítést hozó gyógyszert. Ez az! Az első jó hír. Vasárnap délelőtt bár hideg van, de a nappaliban teljes fényével ragyog a nap. A gyógyszert bevéve beleülök a napsütésben fürdő kedvenc fotelembe. És valami nagyon kellemes zsibbadás kezd áradni előbb a karjaiban majd az egész testemben. A többnapos görcsös köhögés megszűnik, teljesen ellazulok, úgy érzem magam, mintha a tengerparton csókolna a nap. Érzem, ahogy lassan belemerülök a puha álomba. Napok óta nem mosolyogtam. Egy órát sikerül aludnom, mintha kicseréltek volna. Van erőm egy kis könnyű átmozgató jógára. Azt hiszem, a nehezén túl vagyok.
nap Még a teszt után kaptam egy betegtájékoztatót, amely szerint a kezelőorvosom széleskörűen tájékoztatott, hogy a Favipiravir gyógyszer indikáción túli alkalmazása milyen kockázatokkal és mellékhatásokkal jár. Külön lapot kell kitölteni a fogamzóképes korú nőknek és külön a férfiaknak. 58 éves nőnemű lényként vajon melyiket töltsem ki? Ez csak akkor jut ismét eszembe, amikor már hétfőn az asszisztensnő felhív. És különben is, csak én vagyok annyira műveletlen, hogy nem tudom, pontosan mit jelent az „indikáción túli alkalmazás”? Vajon a betegek közül hány néz utána, mint jelent ez, amikor 38-39 fokos lázban ég, kiszakad a torka a köhögéstől, rázza a hideg és egyéb ilyen nyalánkságok színesítik unalmas kis életét. Közben megkapom az ántsznek visszaküldendő kontaklistát és tanácsokat. Aha. 48 órával a pozitív teszt után. Nekik viszont küldjem vissza 24 órán belül. Két napon keresztül az ellátórendszer nagyívben leszar engem, én meg lázasan, gyengén, hopp, tartsam a szabályokat, töltsem le, töltsem ki, küldjem vissza. Nagyon tetszik az ántsz kérdőíve, amit ki kell tölteni. Ezt a klasszikust szóról szóra kell idéznem: „Ha tünetes a beteg: tüneteit megelőző 2 napon belül létesített e {igen, így írva} szoros kontaktust bárkivel? (2m, zárt tér, maszk nélkül, 15 perc, testi kontaktus – kézfogás, puszi, stb.) Ha igen, a szoros kapcsolat jellege:” Most tényleg? Kíváncsi az éjszakára is? Ennyire nem telik az ántsznek? Nincs aki egy tisztességes nyelvezettel megírt kérdőívet készítene? És két nap? Komolyan? Mindenhol azt olvasom, hogy jellemzően 5-6 nap, de 2-14 napig bármennyi lehet. Igen nagyvonalúan elintézi ezt a dolgot. Elég a két nap, nem érdekes, ne kelljen már keresgélni túl sok embert. (Hol is a legmagasabb halálozás éppen? Csakúgy eszembe jut.) Természetesen ezeket a gondolatokat meg is osztom a nemzeti népirtási központtal, ahová vissza kell küldeni. Mire az orvossal tudok beszélni, ő már nem is nagyon ajánlja nekem ezt a gyógyszert, mert az első tünet után 5-6 nappal el kell kezdeni a szedését. Nem vagyok túlsúlyos, nincs krónikus betegségem, és mellékhatások nem túl jók. Végül megegyezünk, hogy másik köhögés csillapítót kapok és megvárjuk, hogy vajon ma is belázasodok-e. „Lázamat az est, postámat A posta, Mintha régen-régen hozná, Úgy hozza.” Email az orvosnak – oké reggel írja a receptet. Rendben van, de ki fogja kiváltani? Barátnőm is, fia is éjszakás, itt a helyi patikában nem tartanak, csak rendelésre hozatnak, az újabb egy nap csúszás. Aki még segíteni tudna, ő reggel 6-tól este hatig dolgozik. De a lányom barátnője az én barátnőm is. Ő néhány hete esett át ezen az egész nyavalyán. Örömmel segít, természetesen reggel mihelyt fent a felhőben, máris hozza a gyógyszert.
nap Végre némi éjszakai alvást is sikerül abszolválni. Reggel 8 órakor hív is a lányom barátnője. Mozgásban van, menne is a gyógyszerért. Ez remek, ha fent lenne. Rendelési időben telefon az orvosnak….nem veszi fel….. újra…..és újra és újra. Újabb email, egylőre nincs válasz. Nagynéném ötletére felhívom a helyi gyógyszertárat, hiszen ha egyszer az orvos megígérte, lehet, hogy már régen fel is írta. Az ötlet nem nyert hangszórót. Napközben még számtalan hívás az orvosnak…..semmi. Lányom bartánője közben hazavitte gömbölyű pociját, mondtam, hogy hagyjuk. Ennyi volt. Kevéssel dél előtt jön az orvostól az email, a gyógyszert felírtuk. Most erre mit mondjak? Azt írtam, már nem kell, nem ebben egyeztünk meg. Előbb persze nem értette az orvos, de aztán azt hiszem leesett neki, mireföl ez a passzívagresszív válasz. Elkönyvelem, ennek így kell lenni. Nem kell a gyógyszer. Tényleg lehet, hogy több kárt okozna, mint előnyt hozna.
nap A délutánokon viszont már egyre agresszívabban kopogtat a hátamon a hidegrázás, egyre magasabb lázat cipel magával és rakja az én nyakamba. Ha délután meg is regulázom, akkor este újabb erővel támad. Barátnőmmel ezt már többször átbeszéltük. Beszélünk, mindenkivel is beszélünk. Érdeklődik a bartánőm, a lányom bartánője, a lányaim, a nagynéném, ismerősök, rokonok, kollégák, szinte az egész napot átlevelezem. Szóval, bartánőm már mondogatta, hogy, „anyám, rádhívom a mentőket, kell, hogy lásson orvos, kell mellkasröntgen stb”. Neki ez egy teljesen természetes dolog, hiszen idősotthonban ápoló és időnként szükségük van a mentősök segítségére. Mindezidáig nagyon messze elutasítottam ezt a dolgot, de most még csak 3 óra és már itt a hidegrázás és a 39 feletti láz. Hát, legyen. Felhívom, mondom mennyi a lázam, és ő már intézkedik is. A mentősök gyorsan ideérnek. Egyikük beöltözik úrhajósnak és már jön is be. A kiskutyát külön be kell zárni, gondolom, nehogy felsértse a védőruhát. Igy végig, amíg beszélgetünk, kellemes kutyanyüszítés és ajtókaparás adja az aláfestő zenét. A mentős persze megkérdezi, hol a beteg? Mondom ihol-e, én volnék. Azt hittem, hogy azzal a lendülettel vissza is fordul és faképnél hagy. Hát hol van a nehéz légzésem és egyebek? Hiszen én teljesen jó állapotban vagyok, tudok beszélni, lélegezni. Próbálom ecsetelni a dolgokat, hogy a bartánőm ápoló és természetesen aggódik értem, és ha már oxigénhiányom lesz, akkor már nem tudok telefonálni, a kutyám sajnos annyira butácska, hogy ő sem tud mentőt hívni, ha rosszul lennék. Húzza a száját a mentős, hogy olyan beteget vigyen be, aki mégcsak nem is fuldoklik aktívan. Próbál lebeszélni róla, hogy vajon ragaszkodom-e ahhoz, hogy bevigyen. Na, most gondolkodom. Tudom, nagyon leterheltek a mentősök (minden tiszteletem az övék), de ha én most visszamondom, akkor a bartánőm megöl. Nagyon gyorsan átgondolom: a barátnőm szakember, ápoló. Ismer engem. Látja rajtam, hogy mondjuk egytől tízig mennyire nézek ki szarul. Látott, amikor a gyógyszert hozta. Az előbb a hangomat is hallotta és ő döntött. Hogyan is volna bármilyen erkölcsi alapom megkérdőjelezni egyrészt a szaktudását másrészt az aggódását? Egyértelmű lett a döntésem, igen, szeretném, ha bevinnének a kórházba. Útközben egy csomó adminisztrációs dolga van a mentősnek. Kérdez, válaszolok, rögzít. Mielőtt beérünk, megkér, nehogy felálljak a székből, mert őt megölik, ha lábon érkezik a beteg. Így nyugton maradok. Még indulásnál bekapcsolta rajtam az övet, most kezembe adta a tabeltet, hogy amíg betol, vigyázzak rá. Elég furcsa így hátrafelé kigurulni a mentőből. Az instrukciókkal együtt átad a kórházi ügyeletesnek. Talán valami zavart köszönömöt hebegek neki, de már ott sincs. Az ügyeletes nem tesz szemrehányást. Vért vesz, branült tesz a karomban, hátha kell még, aztán megkér, hogy menjek ki, mert érkezik egy másik beteg. Szinte kijönni sincs időm, mikor már ott is van egy hatvanas körüli férfi. Oldalt fekszik, öleli az oxigén palackot. Vizsgálat és máris az ággyal együtt tolják is be a liftbe. A vizsgálóban másik ágy, másik huzat, a doktornő ugyanaz. Visszahív, folytatja, amit megkezdett. Teljes szkafanderben, csak a szeme látszik. Fiatal, szép, nyugodt barna szem. A lányom lehetne. Határozott, de barátságos. Alaposabban megvizsgál, mindenhol meghallgat, majd hív egy segítséget és átkísértet a röntgenbe. A kórházban csak nagyjából tudom, hol járunk. Embert alig látunk. Korszerű, modern röntgen (amennyire meg tudom ítélni), pillanatok alatt kész. Mire visszaérünk újabb beteget vizsgálnak. Szintén 60 feletti lehet. Ő viszont hason kapaszkodik a palackba, úgy zárul mögötte a lift. Ketten várunk a folyósón. Az ügyeletes orvos elmondja, hogy megszervezte a betegszállítást is, nemsokára jönnek és haza tudunk menni. Közben az egyik ajtóból egy ismerős int oda. A barátnőm barátnője, buliztunk is már együtt, ismerem, ő is ott dolgozik a sürgősségin. Amikor megérkeztünk a mentővel, ő volt az első, akit megláttam. Azért ez is megnyugtató volt. Tehát odaint és mondja, hogy féloldali tüdőgyulladásom van. Szóval mégsem hiába volt ez az egész. Nem felelegesen terhelem le az ügyeleti rendszert, mert tényleg baj van. Még nem nagy, de baj. Azt hiszem, egy eddig nem látott szkafanderes hölgy adja át a leleteket. Valóban, a bal oldali tüdőben tenyérnyi beszűrődés. Adja a papírt és hozzáteszi, hogyha bármi gond volna, azonnal jöjjek vissza, ne várjak. A gyógyszer már fent van a felhőben, ki kell váltani és beszedni. Igen, az a Favipiravir, amit a háziorvos nem igazán akart felírni. Nem számít, hányadik nap van, az sem, hogy a súlyom is csak egy fél emberé, minél előbb kezdjem szedni! Mire belepillantanék a papírba, már meg is érkezik nagy hanggal a betegszállító. Még a papírt sem tudom eltenni a táskámba, már indulni kellene. De várjon! Ez a kütyü még benne van a kezemben! – méltatlankodok. Na, majd intézkedek! – mondja a nagyhangú férfi, de az előbbi ügyeletes, aki a kórházi eredményeket adta oda, már jön is felém. Kiszedi belőlem a branült, még leragasztani sincs ideje, a nagyhangú férfi máris fogja a táskámat, kabátomat, hogy mehetünk, majd ő segít. A másik „szállításra váró” betegnek is felkapja a csomagját és már terelgeti is kifelé. Nekem még két percre le kellene ülnöm és rászorítani a tű helyére a ragasztót, de ez őt messze nem érdekli. Nem tudom felvenni a kabátomat, mert elvitte ez az őrült. Meg szeretném megköszönni az ügyeleten dolgozóknak a türelmet, de már jön vissza és szinte tuszkol kifelé. Igen, a szabadba, kabát nélkül egy féloldali tüdőgyulladással. Szálljunk be, aztán „jóvan, mennyünk”. Olyan, hogy biztonsági öv? Azt sem tudom, hol lehet. Ráadásul eléggé lisztes zsáknak néz bennünket. Tiszta horror. Na, ebből a betegszállítóból kiszállni megváltás. Igazából csak most este van időm elolvasni, amit a középső lányom írt. Tehát, miután én a kedves népirtási központnak elküldtem a kontakt a listát, 2 nap alatt nulla emberrel találkoztam, néhány órára rá a középső lányomat keresték, hogy mondja meg az én email címemet. Ő fejből nem tudta, megadta a sajátját. A járási hivatal ügyintéző kérdése: elküldhetem ide a legkisebb lány papírját is, mert ő is kovidos. Lányom: de hiszen ő nem is Magyarországon él. Hivatal: ja, akkor azt nem küldöm, hanem a magét. Lányom: az enyémet? Mit? Hivatal: Hogy pozitív lett a tesztje. Lányom: de nem is volt tesztem, nincs is semmi bajom. 2016 óta külön lakunk. Hivatal: jó, akkor csak az anyukájáét. Hát ez azt hiszem, minden elmond a veszprémi járási hivatal munkájáról. A láz még érkezik éjszakára, pedig nagyon rossz hálótárs, de még nem tudom, hogyan üldözzem el.
nap A drágalátós kiskutyám türelmetlen, korán kell kelnem. Kiengedem, kezdem a reggeli rutint. Általában elég zombi üzemmódban vagyok reggelenként. Most különösen. Éjjel kétszer is annyira leizzadtam, hogy nemcsak pizsamát, de takarót is kellett cserélnem, így a zombi hatás még erősebb. Melegítem a kávét. Nem bírok állni, leülök a székre. A mikró jelzi, hogy végzett. Oké, öregem, mindjárt itt az életmentő kávé! – nyugtatom magam. Szoktunk így mi beszélgetni. Kiveszem a kávét és elindulok…..nézem a plafont. Mi a fene ez? Felülök, a hajamból csöpög a kávé. A hűtő előtt a földön ülök. Mellettem a törött kávés csésze. A kávé csak csöpög a hajamból, nem törődök vele. A fejem sajog. Most áldom igazán az eszemet, hogy sehol nem engedtem sem a csempéknél sem a járólapnál éleket csinálni. Mindenhol le kellett kerekíteni, mert féltettem, hogy a gyerekek beleesnek. Hát most lehet, hogy véres kávé csöpögne a hajamból, ha nem vagyok ennyire eltökélt. Lassan feltápászkodok, teszek fel egy másik adag kávét. Ezt már sikerül a célállomásra juttatni. Lassan a hatása megérkezik és minden szép. És végre nem tombol a szél! Végre hozzájutok a gyógyszerhez! A lányom barátnője gömbölyű kis pocakjával (benne a trónörökös) hozza nekem. Be nem jön, csak az ajtóban beszélünk. Ő is volt covidos, de nagyon gyorsan, egy pár nap szaglás és ízvesztéssel, étvágytalansággal megúszta. Első nap 2X8 szemet kell szednem. Meglátjuk, milyen mellékhatásokkal. A jó idő kicsalogat a kertbe. Ez igen! Nagyon jó egyet sétálni. És érzem az ibolyák illatát. Még hideg van, de a nap már melegít. A láz még mindig nem kerül el, bár már éppencsak eléri a 38 fokot. Elmegyek a tükör előtt és akkor látom, maszatos a szám. Odahajolok, hogy jobban szemügyre vegyem. Hát ez nem maszat, nem jön le, viszont fáj. Az orromon egy karmolás van, a bal arccsontom apró pici sebek. Basszus! Minden világos. Reggel én ezek szerint pofán vágtam magam a kávéscsészével, ettől kékült meg az ínyemnél. A második 8-as gyógyszer után ágyba bújok. És elindul, forog velem a világ. Igyekszem gyorsan elaludni. Az első ébredés után felülök az ágyban, és a forgás ismét felélénkül. Próbálok erősen koncentrálni, felkelni, sikeresen. Nem hagy nyugodni a kisördög, elolvasom a Pavifiravir tájékoztatóját. Aha…. paracetamol tartalmú lázcsillapítóval nem lehet szedni. A Rubophen vajon tartalmaz paracetamolt? aha…..talán nem lesz baj. Azóta így telnek a napok. Szédülés, kávé, vérnyomás mérés, friss levegő, séta és ma már újra egy gyenge kis jóga is belefért. A délutáni hidegrázások, mint a jeges márciusi szél, elmaradtak, néha kicsit erőlködik, de már nem üti meg a szintet.
12. nap Éppen egy hete lett pozitív a tesztem. Erre ma mit kapok megint a járási hivataltól? Levelet. Denebaszdmegmá! Március 27-én rendelnek el nekem házikarantént, amikor 20-án lett pozitív a tesztem. Elrendelik a házikarantén alá helyezésemet. Mint egy bűnözőnek. A házi karantén foganatosításának helye…stb. ilyen szöveggel. És megmondja, mire vagyok köteles. Na, ez megint olyan, amitől az agyam ledobta a szíjat! „2. Köteles saját használati tárgyait, háztartási eszközöket (tányér, pohár, evőeszköz stb) textíliát (ruhanemű, törölköző, ágynemű, konyharuha stb) használni, azokat otthonában tisztítani és tárolni.” MIVAN????? Mi ez a förmedvény? Ki az a pihentagyú barom, aki ezt a szöveget kitalálja? Nem lehet másért, csakis azért, hogy a gyógyszer hatásásra 90/60-as vérnyomásomat feltornásszák. Ennek más épeszű magyarázata nem lehet. És persze tájékoztatnak, hogy lehetőségem van, hogy önkéntesen vállaljam a karantén szoftver általi ellenőrzést. És megint egy gyöngyszem: „A hatósági házi karantén rendszerbe történő regisztráció vonatkozásában ezért kérnénk a türelmüket, természetesen semmilyen büntetés nem kaphatnak, ha nem használják az alkalmazást mert nem tudnak regisztrálni.” Ember!!!!! Normális????
Mindez dr. Czaun Katalin járási hivatalvezető nevében írják.
Egyszerűn megáll az ész. És így működik egy járási hivatal.
Este szokás szerint beszélünk a pici lányommal. Olvasom neki a fenti szöveget és ő halál nyugodtan mondja, hogy persze. – Mit persze? – Hát azt, hogy pl. nem viheted mosatni a ruhádat, nem mosogathatják el máshol az edényeidet. – Mi van? Ez egy opció? – A lányom szerint van ilyen, főleg nagyobb városokban. Simán pofára estem ettől. Aztán megkérdezi: na, Anci, van megint Szombat esti láz? A párja a fejét fogja a szerinte hülye poéntól, de nekem tetszik. – Nem, kicsim! Ez végre egy teljesen láztalan szombat este! A többi kellék is hiányzik, de most nem bánom.
Azt hiszem, ezen a betegségen már túl vagyok. Gyorsan kérnem is kellene, hogy oldják fel a hatósági karantént. Összegezve: 27-én kaptam meg, hogy 18-ától karanténban vagyok köteles lenni, és ezek szerint 10 nap után, vagyis egyetlen nappal azután, hogy hivatalosan megkaptam a hatósági karantént, már kérhetem is a feloldását. Vajon az is egy hetes csúszásban lesz? Furcsán őröl ez a hivatali malom. Az idegeinket biztosan alaposan felőrli.
Remélem már eseménytelenül lezárul ez betegség. Néhány kérdés azért megfogalmazódott bennem.
A covid miatt nem lehet orvoshoz menni. A covidot a háziorvos telefonon távgyógyítja, ha ugyan el lehet érni telefonon. Ha baj van, nincs is értelme hívni, mert a tizedik hívás után is néma marad a telefon, majd visszahív, ha ráér.
Hétvégén nincs háziorvos. Kinek kellene felírni a gyógyszert? Kihez lehet fordulni, ha baj van? Az ügyelet sem gyógyszert nem ír, se ki nem megy a covidos beteghez. Hétvégén a fű sem nő?
Mi lenne, ha egészségügyi ellátások, gyógyszertárak elérhetősége, működése, ügyelete pontosan volna a neten? Annyira nagy munka volna ezt naprakészen tartani?
A mentők csak akkor jönnek ki, ha már nem kapsz levegőt? (tudom, protekciós voltam)
Akkor kerülhetsz először megfelelő kezekbe, ha már éppen aktívan fuldokolsz? Addigra a tüdőd nagy része felmondta a szolgálatot.
Na most akkor kérdezném én tisztelettel: miért is nem lehet megelőzni a nagyobb bajt, az oxigént, az lélegeztető gépet? Mi volna, mondjuk, csakúgy játszásiból gondoljuk el, ha van egy teszthelyszín és ha én azt gondolom, hogy nem érzem jól magam, esetleg bemegyek és vesznek tőlem mintát. (Az osztrákoknál heti 4 ingyenes mintát lehet beküldeni vizsgáltra, de hol vannak ők hozzánk?) Szóval játszásiból képzeljük el, hogy nem érzem jól magam, bemegyek tesztelni, kiderül, hogy covidos vagyok. Mi lenne, ha lenne ott orvos szkafanderban és megvizsgálna. Meghallgatná a tüdőt, szívet stb. felírná a legfontosabb gyógyszert, köhögés csillapítót, és amire szükségem lehet az állapotomnak megfelelően. Aztán elmennék a háziorvosomhoz. És mi lenne, ha mondjuk a háziorvos elérhető lenn? Nem távgyógyítana, hanem megvizsgálna. Biztosan nem könnyű szkafanderben lenni, de alapból, mi lenne, ha annyi betege lenne egy orvosnak, amennyit el is tud látni? Esetleg nem napi 3 órát rendelne, hanem legalább a dupláját? Tudom, ne kukacoskodjak, ehhez több orvos kellene, anyagilag is jobban el kellene ismerni őket. De hiszen én fizetek, mindenért is fizetek. A fizetésem felét elveszik tőlem, meg sem kapom, hogy az állam megszervezze, fenntartsa az iskolákat, óvodákat, idősellátókat, hivatalokat és igen, a komplett egészségügyet. Figyelj, doki! Én sokkal több fizetést szeretnék neked adni, de a hülye képviselő, akit a többség választott, én nem, nem törődik azzal, amit mondok. Én azt szeretném, ha te kapnál a munkádért havi kétmillát, nem ő. Én nem akarok focipályákra, térkövezésekre, fairtásokra pénzt adni, de meg szeretném becsülni annak a csecsemőgondozónak a munkáját, aki a munkájába visszatérő anyuka gyermekére vigyáz napközben. Vagy annak az ápolónak a munkáját, aki az idős, beteg szüleinket tisztességgel ellátja, ápolja, hiszen mi nem tudjuk megtenni.
Úgy látszik, hogy az igazán kitartó egészségügyisek ott vannak a végén. Ott, ahol már az összeomlás van. Megteszik, amit lehet, még többet. De visszaforgatni nem tudják az időt, hogy akkor és ott avatkozzanak be, ahol és amikor még lehet.
Március vége van. A jeges szelek talán elültek. A forradalmi ifjúsági napok, az örök ifjúság is megkérdőjeleződik. Hagyjuk, elfáradtunk. A mentő egy 30 éves sportoló fiatalemberhez siet. Covidos volt, elmúlt a 10 nap, mehetett dolgozni. A munkahelyén rosszul lett. Végre megvizsgálja valaki. Kétoldali tüdőgyulladás, tödőembólia. A bivaly erős szervezet vajon kibírja?
Egy éve, hogy Heller Ágnes a nagyon kedvelt Balatonjában átúszott egy számunkra láthatatlan világba.
Józan Ész Társaság tagjaival nyaralása közben is találkozott…volna. Az utolsó levélváltásunk is éppen a tragikus napon volt. Pontosítottuk az időpontot, de megerősítés, válasz már sajnos nem érkezhetett rá.
Civil társaságunk Veszprémben az ő ötletét megvalósítva állított emléktáblát 2010-ben az Ismeretlen Jó Embernek, melyet Ágnes avatott fel, és azóta szinte minden évben ellátogatott hozzánk egy előadásra. Legutóbb Vásárhelyi Máriával együtt tartottak igazán érdekes beszélgetést.
Tiszteletlenség talán Ágnesnek, Áginak hívnunk a professzorasszonyt? Azt hiszem, hogy nem. Nagyon közvetlen, barátságos volt, őszintén mondta el véleményét.
Balatonfüreden Olti Ferenc szervezésében emlékparkot nevezetek el és emlékkövet állítottak Heller Ágnesre emlékezve. Az emlékkő, egy olyan kőtömb, ahol többször üldögélt Heller Ágnessel együtt Olti Ferenc.
A világhírű filozófust Balatonfüredhez főként gyermekkori emlékei, élményei kötötték.
Civilek támogatásával valósult meg az emlékkő elhelyezése, de nemcsak civilek, barátok vettek részt a megemlékezésen, hanem lánya, Hermann Zsuzsa és fia, Fehér György is ott volt.
Tiszteltét tette a francia, a német és az izraeli nagykövet is.
A francia nagykövet hangsúlyozta, hogy országa miniszterelnökét is képviseli, aki nagyra értékelte Ágnest. A nagykövet asszony személyes élményként mesélte el, hogy milyen nehezen tudott létrejönni kettejük között a személyes találkozó. Hiszen 2019-ben, mikorra meg tudtak állapodni a találkozó napjában, akkor éppen Macron hívta meg Ágnes. Végülis a francia nemzeti ünnep előtt két nappal tudtak találkozni. Marasztalták volna még, de Ágnes nem maradt, mert jönni akart a Balatonra.
A német nagykövet arról beszélt, hogy mikor Magyarországra került, Heller Ágnes esszéit olvasva sokkal jobban megismerte az országot, mint vastag, nagy könyvekből. Mint mondta, professzor asszonyt kompromisszummentes őszintesége tette igazán hitelessé, autentikussá. Írásai elgondolkodtatásra ösztönöznek.
Izrael nagykövete azt a Helleri gondolatot emelte ki, hogy a szabadság felelősséggel jár. Nem csak a családunk, barátaink, ismerőseink iránti felelősség, hanem az emberiségért való felelősség is. Mint mondta, Ágnes bajnoka volt a szabad gondolkodásnak és élete végéig megtartotta életkedvét, energiáját.
A megemlékezés meghívójában a szervezők kérték, hogy a résztvevők egy számukra kedves Heller-idézetet is hozzanak magukkal. Ezekkel kiegészítve terveznek könyvet megjelentetni az évfordulóról.
A Józan Ész Társaság tagjai nagyon sok, az előadások során hallott idézetet írhattak volna.
Most az első, az Ismeretlen Jó Ember emléktábla avatásakor elmondott gondolatát idézném fel: a jó ember szabadon választja magát jónak, vállalja döntései következményét, felelősséget vállal szavaiért, tetteiért. A tudás birtokában dönt, képes végig gondolni cselekedeteinek hatását. A jó ember az, aki inkább elszenvedi az igazságtalanságot, mint elköveti.
Érdemes volna ezen nemcsak elgondolkodni, de tenni is érte. Kezdhetjük mindjárt önmagunkban.
Amikor a Józan Ész Társaság tagjai rendezvényt szervezünk, valójában soha nem tudhatjuk, hogy a program milyen érdeklődésre tarthat majd számot. Sejtjük, gondoljuk, bízunk benne, hogy néhány tucat ember a meghívottakkal és velünk együtt szívesen gondolkodik. Legutóbb civil szervezetek, az Amnesty International, a Trasparency International és a Magyar Helsinki Bizottság képviselői, vezetői fogadták el meghívásunkat. A helyi sajtó is természetesen tudott az eseményről. De nem láttuk a helyszínen, hogy érdekelte volna őket az esemény. Miért is érdekelné az újságírót mondjuk a sajtószabadság? Viszont, azt gondolom, megtiszteltetés társaságunk számára az, hogy a közönség soraiból valaki virtuális tollat ragad és összefoglalja mindazt, amit számára nyújtott a rendezvény. Ollram Csaba írását olvashatják.
“Tegnap este Veszprémben részt vettem a “Józan Ész Társaság” szervezésében egy asztal nélküli kerekasztal beszélgetésen. A meghívott vendégek, Vig Dávid (Amnesty International), Ligeti Miklós (Transparency International), és Kádár András (Magyar Helsinki Bizottság) voltak. Az este folyamán olyan kérdések voltak napirenden, mint a bírói függetlenség, a nemek közötti egyenlőség, a menedékkérők és fogvatartottak jogai, és a most sokakat foglalkoztató Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikke. (a félreértések elkerülése végett az eljárás nem Magyarország, hanem a magyar kormány ellen folyik). Abban a vendégek megegyeztek, hogy a rezsim mindent elkövet annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a civil szervezetek és az önálló, kritikus, szellemi műhelyek munkáját. A diktatúra biztos jele, hogy a kormány figyelmen kívül hagyja a bíróságok döntéseit, a miniszterelnök pedig uszító, rasszista nyilatkozatokat tesz. Abban is egyetértettek, hogy amíg a társadalom nem lesz képes megszabadulni a félelmeitől, amíg zsarolható és megfélemlíthető lesz, addig nem várható látványos, pozitív változás.” A rendelkezésünkre álló két óra szűkösnek bizonyult. Bízunk abban, hogy Veszprémben is egyre többen mernek gondolkodni, kérdezni, egyre többen merik vállalni a véleményüket, és ezekkel a civil szervezetekkel lesznek még közös veszprémi programok.
Kerekasztal beszélgetés Vig Dáviddal (Amnesty International), Ligeti Miklóssal (Transparenty International), Dojcsák Dalmával (Társaság a Szabadságjogokért), Kádár András Kristóffal (Magyar Helsinki Bizottság) az Európai Uniós értékek, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi méltóság, az egyenlőség és a szabadság magyarországi helyzetéről.
A Józan Ész Társaságnak ilyenkor, novemberben többször is volt vendége Heller Ágnes filozófus, professzor asszony. Az ő felvetése nyomán állítottunk emléktáblát az „Ismeretlen Jó Ember”-nek.
Idén is terveztük, hogy meghívjuk Heller Ágnest, de az élet, a sors, a végzet, az Isten – válasszon mindenki hite szerint való kifejezést – közbeszólt, és nem valósulhatott meg.
Ahogy Az érzelmek elméletéről szóló könyvében írja Heller Ágnes, „az érzéstartalom elvileg nem választható el az érzés kiváltójától, és az érzés értelmezésétől.”
Ha nem is pontosan, de a lényegét tekintve talán sikerül felidézni az itteni első, A jó választása, választható-e a jó? című előadásából, hogy a jó ember szabadon választja magát jónak, vállalja döntései következményét, felelősséget vállal szavaiért, tetteiért. A tudás birtokában dönt, képes végig gondolni cselekedeteinek hatását. A jó ember az, aki inkább elszenvedi az igazságtalanságot, mint elköveti.
Heller Ágnestől korábban kaptunk „erkölcsi morzsákat”( https://youtu.be/HO0Sl_viWAo) karácsonyra az ismeretlen jó emberről, a megbocsájtásról, és az emberi méltóságról is. A polgári érték jelentőségét, milyenségét is körbejártuk vele (http://www.varpalotai-hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=a-polgari-ertekek-napjainkban) , de kerestük segítségével az igazságot is ( https://youtu.be/x_cxbXlH-kI ). Mint megtudtuk, két jelentése van az igazságnak: az igaz, szemben a tévessel, hazuggal és úgy, mint az igazságosság az igaztalannal szemben.
A megyei napilap egykori újságírója, Ármás János az egyik veszprémi előadás után írta, hogy számára Heller Ágnes olyan, mint a KRESZ. „Vagyis tudom, merre menjek, s azt is, hol a s STOP tábla. Tessék nekem elhinni, hogy nehéz vele eltévedni. Figyelni kell, olvasni, végig gondolni.” https://varpalotabolg.weebly.com/aacutermaacutes-jaacutenos/heller-hangslyozottan-szubjektv-rs-a-szubjektum-fogyasztsrl
Ezúttal a Heller Ágnesről való gondolkodásban lánya, Hermann Zsuzsa, valamint Radnóti Sándor professzor és Gábor György egyetemi tanár filozófusok voltak segítségünkre.
A beszélgetésben többnyire a privát emberi kapcsolatok felelevenítése kapott helyett, de természetesen a szakmai munkásság is szóbajött. (tovább…)
A Józan Ész Társaság október 3-i nyílt estjének vendége dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök volt.
Nemrég indított és újabban egyre gyakoribb videoblogjaihoz hasonló nyíltsággal beszélt a megjelent nagyszámú közönség előtt a legégetőbb társadalmi problémákról: a szegények és gazdagok közti egyre mélyülő szakadékról, a társadalom peremén élő milliókról, az elmúlt 30 évben egyre nagyobb nyomorban és jövőkép nélkül élő, leszakadó cigányság kilátástalan helyzetéről, a társadalmunkat megosztó előítéletességről, agresszív intoleranciáról, újabb és újabb ellenségképekről, tudatosan is szított gyűlöletkeltésről minden ellen, ami más.
A minden tekintetben baloldali gondolkodású, liberális személynek tekinthető püspök Ferenc pápához hasonlóan éles szavakkal és példákkal bírálta a kapitalizmust és a fegyverkezést, és felhívta a figyelmet a környezet- és természetvédelem kiemelt fontosságára. Isten gyönyörű világot – és élhető Földet teremtett. Mindenki számára élhetőt. Ránk bízta, hogy gondoskodjunk róla, vigyázzunk rá!
A katolikus egyházban betöltött magas tisztsége ellenére is rámutatott az Egyház és egyes papjainak képmutató magatartására és a magukat katolikusnak nevező hívek egy részének felszínes és félrecsúszott vallásosságára. Akinek nincs egy állandó szegénye, az ne nevezze magát kereszténynek! – jelentette ki.
Mit ér az ember, ha…? Látható hatalom, láthatatlan humanizmus címmel kerekasztal beszélgetés Heller Ágnes filozófussal és Vásárhelyi Mária szociológussal 2018. november 30-án, 17 órakor a Lovassy László Gimnázium ének-zene termében.
Udvarhelyi Tessza, kulturális antropológus előadása “A demokrácia nem főnév, hanem ige” címmel. Politikai oktatás és állampolgárság egy illiberális demokráciában.
L. RITÓK NÓRÁVAl, AZ IGAZGYÖNGY alapítvány VEZETŐJÉVEL
Hogyan lehet változtatni a generációs szegénységben élő gyerekek helyzetén?
Az Igazgyöngy az oktatáshoz kapcsolta a kríziskezelést, a családgondozást, ezáltal egy esélyteremtő stratégiát hozott létre Toldon. Nagy hangsúlyt kapott a közösségfejlesztés és társadalmi vállalkozás is van benne.
Igazgyöngy = gyermekközpontúság, hátránykompenzálás és a szociális kompetenciák fejlesztése.
József Attila születésnapján, Ady Endre halálnak centenáriumán ismét versek a szabadban, költészet napi megemlékezés lesz Veszprémben, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Amfiteátrumában. Várjuk az irodalom- és versszerető embereket 2019. április 11-én, 14 órától.
A Józan Ész Társaság idén 8. alkalommal rendezte meg a Völgyhíd sétát a Nemzetközi Sajtószabadság napján.
Idén is az Ismeretlen Jó Ember emléktáblánál (Veszprém, Jókai u. 23.) kezdődött a program.
Először a Riporterek Határok Nélkül szervezet (RSF) a szabad sajtó helyzetéről szóló 2017-es felméréséről esett szó. Az RSF megállapította, hogy a politikai vezetők sok helyen ellenségesen viselkednek az újságírókkal szemben.
180 országot vizsgáltak, melyben 2017-ben Magyarország a 73. helyen állt. Az előző évhez képest két helyet rontottunk a listán, ami annak köszönhető, hogy Orbán-közeli emberek felvásárolták a megyei lapokat. Két médiabuborék van. Az egyik a Fidesz-párti, aminek a legfőbb témája a migráció, Soros György és határvédelem kérdése. A másik, ellenzéki médiabuborék, amely elsősorban a korrupciós ügyekkel foglalkozott. (tovább…)
Miért kell a vallásról kiemelt módon beszélni, amikor az 1960-as évek végén, 70-es évek elején Berger elkészítette a szekularizáció elméletét? – ezzel a kérdésfelvetéssel indította Gábor György Veszprémben a Szabad vallás – szabad állam című előadását. A téma körüljárására a Józan Ész Társaság kérte fel a vallásfilozófust. Az előadás első felében néhány filozófiai tételre kaphattak magyarázatot a hallgatók, majd a fő téma, a politika és vallás kapcsolatának megvilágítása következett. Képet kaphattunk a legújabb kori hazai és külföldi állam-egyház kapcsolatokról, a különböző vallási üldözésekről és egyházi kiváltságokról is.
Gábor György elsőként Berger szekularizáció elméletét idézte fel, mely szerint az ezredfordulóra (2000) a vallások eljelentéktelenednek. Kezdenek kiürülni a nagyvárosokban a templomok, a vallás a privát szférába szorul vissza. Berger később elismerte, hogy tévedett, hiszen a világ soha nem volt olyan izzó vallásos állapotban, mint az 1990-es évek elején. Ekkor írta meg az antiszekularziációról szóló elméletét.
A japán Fukuyama azt írta (1992 A történelem vége), hogy a történelem véget ért. Az utolsó nagy próbatétel, a kapitalizmus és szocializmus ellentéte, a kétpólusú világ megszűnt, győzött a liberális demokrácia. Huntington szállt vele szembe, mondván, hogy a történelem csak most kezdődik, hiszen a konfrontáció ugyan megszűnt, de újabb konfliktus jön, mégpedig a civilizációk összecsapása. Mivel minden civilizáció lényegét a vallás határozza meg, ezért a civilizációs összecsapások vallási jellegű összecsapásokat eredményeznek.
2001. szeptember 11-én tragikus-katartikus élmény során először szembesült a civilizált világ azzal, hogy vallási alapon generálódott konfliktusok lehetnek jelen a világban.
GÁBOR GYÖRGY vallásfilozófus előadása 2018. március 28-án, 17 órakor Veszprémben, a Lovassy László Gimnázium ének-zene termében.
“Nem a vallást kell a statusnak védelmezni. Az isteni vallás emberi védelemre nem szorult. Hanem a tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének, s ez által a nemzet boldogságának legerősebb támasza.” – Deák Ferenc
Kérem szépen, ne tessék engem megvédeni, nem érdemlem meg! Ki vagyok én, hogy védelemre méltónak tartson az önkormányzat, a kormány?
Én csak egy halandó ember vagyok, aki az adottakhoz képest használja a szürkeállományát. Nem, nem a gazdaságot, csak az állományt. Mert van ám szürkemarha, meg szürkeszamár, meg szürkehályog, meg az ötven árnyalata, meg ilyenek.
Rögtön pánikroham lett rajtam úrrá, amint olvastam, hogy a veszprémi közgyűlés meg akarja menteni a civilek. Pontosan attól, hogy „Soros György felvásárolja őket és rájuk kényszerítse betelepítéspárti ideológiáját”.
Jaj, kérem szépen! A szürke nyavalya tört ki! Mert, ugyebár volt nekem egy kis nyugdíj előtakarékosságom…. Azt mondta a Fidesz-kormány, hogy megvédi nekem, ezért saját kezelésébe vette. Hét éve nem hallottam felőle. Már aggódok piszkosul, mert huss, eltűnt, azóta sem láttam.
2018 ismét a választás éve. Újra eltelt 4 év és megint kezünkben a választás lehetősége. Hamarosan hivatalosan is megkezdődik a kampány. Ígéretekből eddig sem volt hiány. Tele vagyunk ígéret-uszodával, ígéret-házfelújítással,ígéret-körgyűrűvel, ígéret-útfelújítással, ígéret-befektetésekkel.
De kérdezték-e már Öntől, kedves Látogató, hogy Ön mit vár el a képviselőjelöltektől a kampányban és mit vár el a majdani országgyűlési képviselőjétől?
A Józan Ész Társaság tagjai most arra kérik Önt, hogy – akár a honlapunkon, akár a facebook oldalunk posztjában – üzenjen a jelölteknek, hiszen a képviselő mégiscsak az Ön alkalmazottja, Ön fizeti az adójával, járulékaival.
Mi sem maradunk ki az ígérésből: Ígérjük, továbbítani fogjuk valamennyi jelöltnek az elvárásaikat.
Azt várom el a jelöltektől……….. Ön hogyan folytatná?
Dr Németh Csaba, a Pannon Egyetem docense tart előadást KUTATÁS A NEUTRINÓK UTÁN címmel
2018. február 1-jén 17 órától a Lovassy László Gimnázium ének-zene termében. Az előadás ingyenes, de köszönünk minden támogatást, amellyel segítik a Józan Ész Társaság működését.
A Józan Ész Társaság tagjai között még a nyár elején vetődött fel, hogy ha Heller Ágnes nyomán az “ismeretlen jó embernek” állítottunk már emléktáblát, akkor miért nem ismerjük el az ismert jó embereket is. Olyanokat, akik valódi polgári értékeket képviselve merik vállalni véleményüket és aktívan tesznek is a demokratikus gondolkodásért. Amikor a leendő díjazott személyét kerestük, egyhangúlag szavaztuk meg Berdálné Erzsikét.
Ezt a díjat ezentúl minden év szeptember 17-e (Molnár Margit születésnapja) körül fogjuk átadni a legaktívabb civil számára. Hogy miért Berdálné Erzsike kapta először a díjat? Az a laudációból kiderül:
Amíg ilyen a társadalom, addig sem kell nyafogni, hanem tessék csinálni! Többek közt ezt hangsúlyozta Kukorelly Endre író, költő, újságíró, kritikus a Józan Ész Társaság minapi rendezvényén, amelyen első ízben adták át a Molnár Margit-díjat.
A Józan Ész Társaság 2010 novemberében lépett a nyilvánosság elé, amikor felavatta az ismeretlen jó ember emléktábláját, és most az az ötletük támadt, hogy a környezetükben élő, ismert jó emberekre a társaság alapító elnökének emlékére létrehozott díjjal hívják fel a figyelmet.
A megyei könyvtárban a társaság tagjait az új elnök, Mezriczky Beáta köszöntötte, és hamar átadta a szót Rohonyiné Kovács Évának, a társaság korábbi elnökének, aki az újonnan alapított elismerés első kitüntetettjét, Berdálné Erzsikét köszöntötte.
Az ország ügyeinek intézéséhez az állam minden lakójának köze van, hangsúlyozta előadásában Kukorelly Endre író.
A József Attila-díjas szerző a Józan Ész Társaság meghívására tartott előadást az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében. Mezriczky Beáta, a szervezet vezetőjének bevezetője után adták át a társaság első elnöke, Molnár Margit emlékére létrehozott és elnevezett díjat, amelyet a szervezet környezetében legaktívabb civilnek ítélnek oda.
Az elismerést Berdál Lászlóné Erzsébet vehette át. Rohonyiné Kovács Éva alelnök laudációjában elhangzott, a díjazott segítette a fekete ruhás nővérek munkáját, havonta egy hétvégén részt vesz abban a csoportban, amely szociális rászorulóknak főz ételt, karácsony előtt ajándékot gyűjt szegény családoknak.
Kukorelly Endre A civilség, mint hitvallás címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, a politika szó lejáratódott, mert az emberek elsősorban a hatalmi harcot értik rajta, ám ez szerinte tévedés. A politika valójában a közös ügyeink intézését jelenti, amelyhez az állam minden lakójának köze van. Az író szerint a civil kurázsi és mentalitás azért is szükséges, mert a döntéshozókat így lehet „nyomás alá helyezni”, és jobb munkára sarkallni, enélkül a politikusok csak a hatalmi harccal foglalkoznának.
Előadásában kitért az aktív civil hozzáállás előképére is: az ötödik századi athéni demokráciában a szabad férfiaknak szinte kötelező volt részt venniük a közös ügyek intézésében. Ezt szívesen tették, mert a közösségért végzett munka dicsőségnek számított. Hozzátette, a magyar társadalomban nem jött létre az az igény, hogy aktívan részt vegyenek az állampolgárok az ügyek alakításában. Annak ellenére sem, hogy a civil területen való tevékeny munka igazi közösségi élményt ad, katarzissal jár, emelte ki Kukorelly Endre, aki szerint az oktatással lehetne jobban tudatosítani a civil szerepvállalás fontosságát és hasznát a következő generációkban.
A CIVILSÉG, MINT HITVALLÁS
-A politikus a civilek megbízottja. Vagy mégsem?-
A Józan Ész Társaság vendége
KUKORELLY ENDRE
író, költő, újságíró, kritikus
Szeretettel várjuk
2017. szeptember 13-án, 17 órakor
az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Kisfaludy termében.
Szervező: Józan Ész Társaság
jozaneszBlog A szabadság vezeti a népet? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Húsz évvel ezelőtt hittünk abban, hogy eljött a várva várt szabadság és ezzel együtt hamarosan elérjük nyugati szomszédaink életszínvonalát. A lakosság többségét nem az érdekelte, hogy kik ülnek a nemzeti kerek asztal körül és hogyan rakják le a demokratikus jogállam alapjait, hanem sokkal inkább hittek abban, hogy a megszálló szovjet hadsereg távoztával egy csapásra jobban élünk, mert a magyar leleményt nem übereli senki a világon, nem talál versenytársra a verseny birodalmában.
Jogainkból, így szabadságjogainkból is csak annyit értettünk meg, hogy varázsütésre utolérjük a “sógorokat”, sőt le is hagyjuk őket. Ennyit akartunk érteni és bíztunk a szerencsénkben, mert tenni mindenki csak annyit tett, mint korábban is; pedálozott saját érdekeinek érvényesítéséért.
jozaneszBlog Többet erővel, mint ésszel. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A következő félévben Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, ami igen nagy lehetőséget biztosít a számunkra, hogy bemutatkozzunk, nemcsak a többi uniós országnak, hanem a világnak is. Ilyen ziccert nem hagyhatunk ki, új kormányunk rá is készült, sőt folyamatosan készül. Hazai terepen edzett, mély, magyar talajon gyakorolta a többet erővel, mint ésszel politikáját. A felkészülés, bátran állíthatjuk, sikeres volt és 2011-ben mindenki láthatja, érezheti, amit vezetőink megígértek, kitaláltak, azt meg is valósították, még a képtelent is el tudták képzelni. Sőt, képzeltetni.
Hat hónapunk van rá, hogy világmegváltó módszerünkkel erősebbé tegyük a teljesen legyengült uniót. A végeredmény nem kétséges, ha ezt akarjuk, hát ez lesz. Vagy valami más, de az is végeredmény és nincs az a vereség, amit mi ne tudnánk győzelemként eladni. Nem a külvilágnak, mert ők még nem nőttek fel hozzánk, hanem magunknak, belső használatra.
jozaneszKezdőlap A józanészről bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Társaságunk tagjainak fő célja, hogy józan eszüket használva nyilvánítsanak véleményt, vitatkozzanak, érveljenek és döntsenek. Látszólag nincs is semmi akadálya, hogy így tegyünk, hisz’ józan “paraszti” eszünk velünk született, az entellektüeltől a betanított munkásig mindenki birtokolja.
Az évek során viszont ránk rakódnak a társadalmi játékszabályok, túlélési technikák és megtanuljuk manipulálni a körülöttünk lévő felszínt. Ez a “tudás” elég is ahhoz, hogy “percemberként” végigéljünk évtizedeket. A sok-sok csillogó, színes, mindent eltakaró (leginkább saját énünket) zománc alatt így nehezen alakul ki egyediségünk, de sikerül bebútorozni agyunkat a minimalizmus jegyében. Hajtjuk mindennapjaink mókuskerekét, bolyongunk az erdőben és várjuk, hogy valaki irányítson bennünket, így nem kell felelnünk semmiért.
Vezetőinknek nagyon nagy szükségük van vezetettekre, így kerülnek a sor elejére vagy fölé. És mindegyik el is hiszi, hogy ő erre teremtetett. Luther Mártontól tudjuk, hogy bölcs emberekre még Istennek is szüksége van, de úgy tűnik, ostobákra még inkább, főleg politikusainknak.
Józan Ész Társaság 