Józan Ész Társaság

A kisajátított igazság, avagy tényszerűen Wass Albert munkásságáról.

Könyvajánló azoknak, akik nem Wass Albert összest vásárolnak karácsonyra!

Ágoston Vilmos: A kisajátított tér c. könyve 2007-ben jelent meg, miután az író széleskörű kutatómunkát végzett annak érdekében, hogy kiderítse mi az oka a hazánkban múlni nem akaró Wass Albert kultusznak.
A tanulmány „A nemzeti képzelet Doru Monteanu és Wass Albert műveiben” alcímet viseli összehasonlítva a két író nacionalizmusát, a mindkét országban jelenlévő nemzeti sérelmi politizálást.
Munteanu művei közül a Fekete péntek (Vinerea neagra) című regényét elemzi könyvében Ágoston. Az irodalomkritikus szerint Munteanu és Wass könyvei egymás tükörképei. Mindkettejük mondandójának lényege: saját népük vendégszerető, ám a betolakodók (Munteanunál a magyarok, Wassnál a románok, és mindkettejüknél a zsidók) visszaéltek a vendégszeretettel, elrabolták az őshonosok földjét, gazdáit pusztították, gyilkolták.
Pedig mindkettejük népe ártatlan és tiszta. A nemzeti igazságtalanságok felsorolásával eljutnak a magyar és román nép nacionalizmusához.
Az író szerint van egy döntő eltérés Munteanu és Wass között: míg előbbi a rendszerváltás után gyakorlatilag eltűnt a román irodalmi köztudatból, Wass a rendszerváltás után vált ikonná, kultusza ekkor kezdett el kialakulni, megerősödni.

Ágoston szerint, míg a román nacionalizmusra a Ceausuescu-rendszernek volt igénye, addig a Wass-ideológia a rendszerváltás utáni magyar kormányok szükséglete. Az író fel is sorolja a Wass Albert számára odaítélt díjakat, és megjegyzi, hogy ezeket mind jobboldali kormányok vagy jobboldali szervezetek adományozták.
A román írót ma már senki nem olvassa. Nálunk viszont egyes pártok és híveik éppen a nemzeti képzelet már leomlottnak hitt bástyáinak újbóli felépítésén munkálkodnak. Ennek jellegzetes megnyilvánulása, hogy az utóbbi években az egyes magyar egyetemi katedrákon és közéletünkben hódító útjára indult Wass Albert nemzeti mítosza. Művei azt sulykolják, hogy az “ősi magyar” Erdélyt a románok elrabolták, és azt valamilyen módon vissza kell szerezni. Wass olvasói pedig úgy vélhetik, hogy amelyik kormány nem így gondolkodik, azt el kell zavarni, mert nem képes azonosulni a magyarság szenvedéstörténetével.
Ezt a gondolatot találjuk 1940-től esztétikailag is gyönge regényeiben, de különösen hangsúlyosan publicisztikájában.

Annak ellenére, hogy Wass Albert rajongói tábora igen nagy, igaz, főleg a jobboldali, keresztény olvasók körében,( szinte már kötelező része a kis házi könyvtárnak) az író életművét lényegében nem ismerjük és nem is foglalkozunk vele bővebben. Ez az érdektelenség vezetett oda, hogy Wass Albert számára szobrokat lehet állítani Magyarországon, hogy kultusza lehet nemcsak a műveinek, de az általa képviselt szélsőjobboldali ideológiának is.

Ágoston Vilmos elemzi Wass irodalmi és közéleti karrierjét, a sokat vitatott háborús szerepét, aztán az emigráció ellentmondásait az amerikai letelepedés nehézségeitől a magyar állampolgárság visszaszerzéséig, az öngyilkosságig bezárólag.
Ezen kívül a teljes életművet górcső alá veszi műfaji, stilisztikai, irodalomtörténeti szempontból, rekonstruálva az író irodalmi útkeresését.
Az 1908-ban született író pályájának a szerző szerint két szakasza van. Az első 1940-ig, Észak-Erdély visszacsatolásáig tartott, a második 1940-től Wass 1998-ban – öngyilkosság miatt – bekövetkezett haláláig.
Az első periódusban, 1934-ben jelent meg az író egyetlen maradandó értéket képviselő regénye, a Farkasverem, amely 1940-ben Baumgarten-díjat kapott. Ágoston a Nyugat kritikusát, Schöpflin Aladárt idézi, aki 1935-ben ezt írta: “Ez a regény a magyar irodalom általános mértékével mérve is jelentős írói képességeket mutat.” Az irodalomkritikus szerint viszont Wass versei már ebben a korszakban is gyöngék, amit könyvében nagyszámú elemzéssel támaszt alá, sőt az írónak komoly gondjai voltak a magyar nyelv helyes használatával is.
1940-től azonban egy teljesen másik Wass Albertet látunk, mint korábban. Ennek Ágoston szerint az lehetett az oka, hogy Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásával az író eltávolodott attól a kiegyensúlyozottságtól, amelynek jegyében korábban látta a magyar-román viszonyt. S ettől kezdve – mind publicisztikájában, mind regényeiben – egyre inkább a reváns írója lett. Hosszú írói pályáján – amely 1952-től amerikai emigrációban folytatódott – ez volt a vezérgondolata:
a magyar-román probléma egyetlen lehetséges megoldása az, hogy egész Erdély visszakerüljön Magyarországhoz.
A tanulmány bővebben foglalkozik (bécsi döntés következtében) 1940 és 1944 között Észak –Erdély visszacsatolásának időszakával.
Az akkori közvélekedés szerint Erdély a homogén nemzetállam része, a bécsi döntés nem végleges, a többi terület is visszajár, a nemzet eléri hajdani nagyságát és megbosszulja az igazságtalanságot. Aki ezt kétségbe vonja az” nemzetidegen”.
„Erdély egy olyan adu ász marad, amellyel bármikor kikényszeríthető a nemzeti lelkiismeret.”
Parászka Boróka: Wass, a közös tabu – Ágoston Vilmos könyve ürügyén (Magyar Narancs 2007./44
Ez a befogadó és kirekesztő nemzetszemléleti módszer széles körben hatott, hat.
Ágoston Vilmos kutató munkája rámutat, hogy Wass Albert műveiben irodalmi fikciókat tényként kezel, stilisztikai hatáselemek (leegyszerűsítő szó, eszményi megszépítés, önfelmentés) segítségével az egy kisajátított igazságot keresi és találja meg.
Igénytelen, de érzelmekre ható ezoterikus gondolatok összekeverésével hat olvasóira, kiegészítve történelmi tényekkel és legendákkal.
A múlt idealizálásának, a nemzeti öntudat, a homogén nemzet létrehozásának érdekében vegyít fikciót és reális elemeket.
Új mítoszok és szimbólumok új képzelt közösségek megteremtéséhez, a területhez való erős érzelmi és irracionális kötődés a nacionalizmus manifesztálódásához vezet.
Ágoston szerint a jelképek, szimbólumok hatása, ereje átalakul társadalmi jelenséggé, politikai programmá és nemzeti kényszerképzetté.
Wass műveiben át akarja formálni a társadalmat, a közösségteremtés és érzelmi nevelés igényével lép fel, eléri a hitalapú azonosulást, ahol
nincs ellentmondás, nem kell logikusan érvelni, nem kell dönteni.

Ha napjaink történéseivel kapcsolatban (2012) bármilyen hasonlóságot vélnek felfedezni, az nem a véletlen műve.

A Wass Albert kultusz továbbra is fennáll, kiegészítve már a NAT-ban a Horthy-rendszer íróival.
A politikusoknak szükségük van a múltra, ezzel egészítik ki érveiket, adnak hitelt céljaiknak, illetve válogatnak belőle.
Így alakul jövővé a múlt, így találjuk magunkat egy olyan társadalomban, amely nem csak elrontotta, hanem el is veszítette a múltját.
Így érkezünk el az egy igazsághoz.
A mai zárt orbáni világképben nincs helye a vitának, kompromisszumnak.
Indulati, konfrontatív, konfliktusgeneráló, kirekesztő ideológia és homogenizálási kényszer egyszerre áll szemben a kulturális diverzitással, multikulturalizmussal, nyitottsággal.

Wass Albert szobrokat pedig továbbra is állít a nemzet egyik fele önmaga gyönyörűségére.

A másik felének ajánlom Ágoston Vilmos: A kisajátított tér című könyvét, hogy jobban megértsük önmagunkat, egymást és a nacionalizmus természetét.

A könyv:
Ágoston Vilmos: A kisajátított tér

Javaslom még:
Heller Ágnes – Igazság a politikában – YouTube

Józan ész nevében:Szofi

2012. 12. 09.