Az évek  során viszont ránk rakódnak a társadalmi játékszabályok, túlélési technikák és megtanuljuk manipulálni a körülöttünk lévő felszínt. Ez a “tudás” elég is ahhoz, hogy “percemberként” végigéljünk évtizedeket. A sok-sok csillogó, színes, mindent eltakaró (leginkább saját énünket) zománc alatt így nehezen alakul ki egyediségünk, de sikerül bebútorozni agyunkat a minimalizmus jegyében. Hajtjuk mindennapjaink mókuskerekét, bolyongunk az erdőben és várjuk, hogy valaki irányítson bennünket, így nem kell felelnünk semmiért.

Vezetőinknek nagyon nagy szükségük van vezetettekre, így kerülnek a sor elejére vagy fölé. És mindegyik el is hiszi, hogy ő erre teremtetett. Luther Mártontól tudjuk, hogy bölcs emberekre még Istennek is szüksége van, de úgy tűnik, ostobákra még inkább, főleg politikusainknak.

Vagyis józan észre nincs is szükségünk? De igen, szükségünk van és onnan tudjuk, mert állandóan erre hivatkozunk és kérjük számon különböző döntéseknél. Ha érezzük a hiányát, akkor van tapasztalatunk az alkalmazásáról, használatáról is.

Tapasztaljuk, hogy képesek vagyunk megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, lelkünk mélyéből szól a hang, hogy mi igaz és mi hamis. Szánjunk magunkra időt és a körülöttünk lévő zajt lecsendesítve világosan halljuk is a válaszokat, a mi, saját válaszainkat. Az együttéléshez, a közös alapok megtalálásához ez még kevés lesz, mert mindenkinek megvan a saját igaz válasza.

A következő lépésben képesnek kell lennünk arra, hogy megértsük a másik érveit, motivációit. Úgy tudunk nyitottak lenni a miénktől eltérő megközelítésekre, ha hátrébb lépünk a saját igazságainktól és minél távolabb kerülünk tőle, annál inkább közeledünk a a velünk szemben érvelő gondolataihoz.

A kérdés az, hogy rendelkezünk-e azzal a tudással, információval, amivel cáfolni tudjuk saját érveinket? Tudjuk-e azzal a distanciával szemlélni meggyőződéseinket, mint egy kívülálló?

Külön bejáratú, egyedi nézőpontunk csak a miénk, de csak egyik aspektusa az egésznek. Egyediségünk nélkül nincs közösség, véleményünk nélkül nincs párbeszéd, nincs közös kiindulópont keresés. Közösség nélkül pedig ember sincs. Nem létezik az “egyik” a “másik” nélkül.

Keresgéljük a kompromisszumos megoldásokat, hogy elkerüljük a fanatizmust, a fenséges kinyilatkoztatásokat.

Társaságunk tagjai érvelve, vitatkozva akarják létrehozni az igazságot, a mi közös igazságunkat, a mi közös véleményünket. Józan eszünket használva fogalmazzuk meg véleményeinket és próbálunk a másik nézőpontjából is érvelni. Tanulva tanítjuk egymást. Ha ez sikerül, már nincs is más feladatunk, mint következetesen haladni ezen az úton.

2010. december 18.