Rekviem két könyvesboltért

A veszprémi könyvszeretőknek néhány héten belül azzal kellett szembesülniük,hogy két ikonikus helyük megszűnt. A Kölcsey nem tudta megfizetni a többszörösére emelkedett bérleti díjat, az Utas és holdvilág tulajdonosa pedig meghalt.

ILLÉS TIBOR

Ég veled, Tibor! Nem felejtünk el.

Felelősségvállalás? Magyarországon?

Ez az írás 2021 január elején született, a Covid oltás lehetséges kötelezővé tétele apropóján. Annál elszomorítóbb, hogy a tragédiákat is megtapasztalva két év alatt – azt gondolom – tovább romlott a társadalmi feleősségvállalás.

A következő írásban – ami nem éppen rövid (ne fogjon senki könnyelműn az olvasásához, túl sok betű van benne, sőt talán még gondolat is) – gondolkodtatni szeretnék, hogy vajon elvárható-e a mai magyar társadalomtól a felelősség vállalása. Képesek-e az egyének a saját pillanatnyi közvetlen érdekeiket a társadalom (és a közvetve persze a saját) hosszabb távú érdekeinknek alávetni? És ha igen, akkor miért mégsem.

Az egyén társadalmi felelősségvállalása

Nem a „kályhától” szeretnék indulni, de fontosnak tartom az egyértelműsítést. Mi a társadalom? A társadalom nem egyszerűen a tagjainak összessége, hanem szabályszerűségek szerinti szerkezetben működik, kultúrája és intézményrendszere van. Bár a szakirodalom általában azt mondja, hogy a társadalom legkisebb egysége a család, én mégis úgy gondolom, hogy az egyén akár családban él, akár nem, éppúgy a társadalom része, mint a legkisebb közösség. Többféle szempont alapján csoportosíthatjuk a társadalmat, például a foglalkozás, az életkor, az iskolai végzettség, a vagyon, a hatalomban való részévétel alapján. Azt, hogy ki melyik rétegbe vagy osztályba tartozik, azt az azonosságok határozzák meg.

Az államot is többféle módon lehet definiálni, de elvitathatatlan funkciója, hogy a társadalmat szabályszerűségek mentén szervezi, intézményrendszert hoz létre, beavatkozik a társadalmi folyamatokba és az egyik legfőbb feladata, hogy társadalmi békét teremtsen. Törvényei az állam területén élő egész társadalomra vonatkoznak, kivétel, ahol Gyevi bírók vannak, de most egy normális társadalmi működés mellett maradnék.

A társadalomban vannak írott és íratlan szabályok, szokások, hagyományok. Vannak törvény által szabályozott jogok és kötelességek, valamint elvárások, örökségek és lehetőségek, etikai normák.

A demokráciában a társadalom tagjainak joga és lehetősége van beleszólni az állam működésébe, meghatározhatják, hogy kiknek adnak felhatalmazást arra, hogy az adott állam törvényeit, működési feltételeit szabályozzák. Ezzel egyénenként is felelős lesz a többség által választott vezetőkért.

Az általánosságok után nézzük meg Magyarország helyzetét. Nem szeretnék történelmi távlatokba visszamenni, csak az előző, szocialista rendszerbe, hiszen a mai magyar társadalom jelentős része ebben szocializálódott és ezt az örökséget adta át a következő generációknak is.

A szocialista társadalom beleszólhatott-e az állam működésbe? Körülbelül annyira, mint az iskolás gyerek abba, hogy a sötétkék vagy a világoskék iskolaköpenyt választja-e. Cserébe az állam adott mindenkinek munkahelyet. Emlékszünk még a három T-ré? Tiltott-Tűrt-Támogatott? Szóval, alkothattál, de tudtad, hogy mi vár rád. Bár a rendszer népi demokráciának hívta magát, de ez csak az ellenség megtévesztését szolgálta. Cserébe elnézték, ha a közösből elvettél. Ki mivel dolgozott, azt vitte haza. Az állam gondoskodott az emberekről. Akik szerinte megérdemelték. Hivatalosan megszűnt a szegénység. megszüntették a népjóléti központot, megtiltották az abortuszt. Megszüntették a szakszervezeteket, hiszen a munkások érdekeit képviseli az állam. A juttatásokat úgy kezelték, mintha az állam adománya lett volna. Ismerős?

Az emberek többségét leszoktatták a gondolkodásról, kritikáról. Hát nem kényelmesebb volt így? Nem kellett gondolkodni, nem kellett dönteni és főleg nem kellett felelősséget viselni a társadalom tagjainak. Majd az állam.

Aztán kiderült, hogy a világgazdasági környezet összedöntötte a kártyavárat. Nagy reménnyel új rendszert kezdtünk építeni. Jöttek a szabad gondoltok, szabad gazdaság, szabad rablás és az éhenhalás szabadsága.

Polgári társadalmat akartunk, de nem, vagy csak elméletben tudtuk a polgár fogalmát. Értettük a kapitalizmust, de kerestük a kiskapukat, hogyan lehet kijátszani a tisztességet. Az adott szó? ugyanmár, rosszul hallottad, nem jól értetted, én nem, soha nem mondtam ilyet. Van rá bizonyítékod?

Vissza az államosított földeket! De ügyeskedő csoportok bagóért megvették a sokszor tájékozatlan egyszerű embertől a nyakába szakadt földet, amivel úgysem tudna mit kezdeni, viszont az árából vehetett egy nyugaton már leselejtezett kocsit. Termelő gyárak, állami vagyonok vándoroltak ügyeskedők kezébe.

Miért? Mert nem létezett felelősséget vállaló magyar társadalom.

Liberalizmus, mondtuk, ez kell nekünk, szólás és vélemény szabadság. De a szabadságot összetévesztettük a szabadossággal. Megépültek a demokrácia intézményei, de üres maradt, a szellemiség kimaradt belőle. Mindenki szabadon kimondhatta a gondolatit és közben nem vettük észre, hogy a rasszimus, a gyűlölet, az uszítás nyílttá vált. Afölött viszont elsikkadtunk, hogy az én szabadságom addig tart, amíg nem sérti a te szabadságodat. Az én jogom addig tart, amíg nem sérti a tiédet.

Miért? Mert nem létezett felelősséget vállaló magyar társadalom.

„A szocializmusban mindenki dolgozik, még ha csak kettő lécet is tesz keresztbe, te közveszélyes munkakerülő!” felfogást felváltotta a „boldogulj, ahogy tudsz!”

Magukra maradtak azok az emberek, akiknek korábban nem kellett gondolkozni, mert megmondták nekik a tutit. Nem tudták megoldani a problémáikat, mert kérdés nélkül megoldották helyettük. Nem kellett munkahelyet keresni, mert a helyükbe hozták.

És tényleg tőlük vártuk azt, hogy egyik napról a másikra innovatívak lesznek?

Később jött a senkit nem hagyunk az út szélén kinyilatkoztatás. Az útról lesöpörtük … az árokba vagy a szakadékba – ha elég erős volt, kimászott, ha nem, hát így járt. De azért a szívlapáttal ott voltunk, hogy visszaverjük, ha újra felbukkanna.

Miért történhetett ez? Mert nem létezik felelősséget vállaló magyar társadalom.

Persze, az állam tényleg nem tud minden ember mellett ott állni és egyesével segíteni. DE! Az állam kötelessége, hogy tanítson: túléni, megélni, élni. Tanítson meg halászni! Ne egy kiló halat adjon alanyi jogon mindenkinek naponta, hanem tanítson meg halászni, adjon eszközt és telepítsen halat a tóba. A társadalom felelőssége, hogy ezt kikövetelje az államtól. Ha kell úgy, hogy lecseréli a hatalmat gyakorlókat. Csakhogy ehhez felelősen gondolkodó magyar társadalom kellene. Emberek közössége, kik érzik, hogy összetartoznak. Akik tudják, hogy együtt sokkal erősebbek, nagyobb terhet képesek elbírni, nagyobb teljesítményre képesek, mint egyénenként. Akik megfogják a kezét annak, akik elesett és felsegítik, akik tudják, hogy segítő kezet találnak, ha bajba kerülnének. Akik a saját jogaikból is képesek feláldozni azért, hogy jobb közösségben élhessenek.

A magyar társadalomban a szolidaritás ma többségében addig terjed, hogy unszolásra veszek egy képeslapot, hogy ezzel segítsem a beteg újszülöttek ellátását és egyben magamat vállon veregessem, hú, de jóságos voltam. A szolidaritás, az adományozás nem csupán abból áll, hogy odavetek néhány forintot a bajba jutottnak a gyűjtőpontokon, hanem a felelős társadalom megbizonyosodik arról, hogy azok a forintok tényleg oda értek el, ahová szánta. Ahol az adományozott meleg ruhát nem a „jótékonysági” szervezet tagján látom viszont. Ahol az adományok útját akár egyénileg is ellenőrizni tudom. Ahol a tehetségeket a pénzügyileg módosabb réteg önként, nem érdekből mecenatúrával segíti, mert tényleg nem mindenhol tud az állam segíteni a megfelelő mértékben.

Egy állam annyira lehet csak erős, amennyire a társadalma összetartó. A társadalom, vagyis az egyének közössége képes csak erős, jóléti államot létrehozni és fenntartani. Ez pedig egyéni és közösségi felelősséggel jár. Vállalni a döntéseink következményeit. (Pl. megvan a vizit díj elleni aláírásgyűjtés, a több biztosítós rendszer megakadályozása? Te is aláírtad? Felelősnek érzed magad?)

Az egyik kedvenc mondásom, hogy „Intelligens ember nem szemetel. A többinek meg tilos.”

Van, aki saját maga megérti, hogy jól felfogott érdeke egyfajta attitűd. Annak viszont, aki nem érti, hogy a közösség érdeke kihatással van az egyén javára is, törvényileg kell kötelezővé tenni a közösség érdekét szolgáló hozzáállást.

Mezriczky Beáta